Kategória: Labdarúgás
Keresés
Dátum választó
Rendezés
1 találat
2026.11.06

Cél az élen maradás

NB II-es labdarúgóink 12 fordulót követően az első helyen állnak a Merkantil Bank Ligában, de egyelőre még ingatag az előny. A most következő Nagykanizsa elleni bajnokin fontos lenne a 3 pont itthon tartása, ugyanis a közvetlen üldöző Soroksár a Kazincbarcikával csap össze, egy számunkra kedvező végeredmény esetén pedig akár 4 pontra is nőhetne az előnyünk. Tímár Krisztián, a Kecskeméti TE vezetőedzője nyilatkozott.
2026.11.03

15 év után nyertünk újra Diósgyőrben

A Merkantil Bank Liga 12. fordulójában a Diósgyőri VTK vendége volt a KTE. Bár korán hátrányba kerültünk, magabiztos játékkal már az első félidőben fordítani tudtunk, és végül megérdemelten hoztuk el a pontokat. Miskolcon 15 év után nyertünk újra bajnokit. "Nagyon örülünk ennek a győzelemnek, mert ez egy olyan hely, ahol mindig nagy dolog nyerni. Ez nekünk most sikerült, és egy olyan csapatot győztünk le, amely jó erőkből áll, illetve jó formában is volt, hiszen Feczkó Tamás kollégámmal veretlenek voltak a bajnokságban" mondta a mérkőzés után Tímár Krisztián vezetőedző.
2026.10.14

Több tízmillióval tartoznak a KTE-nek

A Nemzeti Sport értesülései szerint a román sajtó számolt be róla, hogy az élvonalban szereplő FK Csíkszereda anyagi gondokkal küzd, az NSO pedig utána járt a dolognak. Mint kiderült, a székelyföldi klub két labdarúgó átigazolási díjával tartozik a Kecskemétnek.