24 éves férfi és 13 éves lány halt meg a 47- es főúton

KÖZLEMÉNY
2023. 11. 01., 09:13
Két autó ütközött össze a 47- es számú főúton Hódmezővásárhely és Szeged között Vajhátnál. A balesetben úgy tudjuk a helyszínen két személy vesztette életét, közülük az egyik egy fiatalkorú lány.
Fotó: Donka Ferenc
A galéria 14 képet tartalmaz

Információink szerint az egyik autó Szeged irányából közlekedett Hódmezővásárhely felé ,amikor a szakadó esőben egy vízátfolyás a járművet megdobhatta, ezért áttért a menetirány szerinti bal oldalba. Ekkor megpördülhetett a jármű ,keresztbe fordult az úton, majd egy másik Hódmezővásárhely irányából tartó személyautó az oldalába csapódott. Az ütközés ereje akkora volt az egyik személyautó az árokba csapódott és vezetője beszorult a járműbe.

Több mentő, tűzoltó és rendőr érkezett a baleset helyszínére . A baleset harmadik áldozatát úgy tudjuk a helyszínről kritikus állapotban szállították kórházba. A helyszínelés időtartamára az érintett útszakaszt a rendőrség lezárta, a forgalmat rendőri irányítás mellett lassan, félpályán engedték. Több kilométeres volt a torlódás. A baleset pontos körülményeit úgy tudjuk szakértők bevonásával vizsgálják.