70 milliós bírság e-cigaretták árusításáért

2023. 01. 12., 18:55
A kiszabható legmagasabb, csaknem 70 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal az Elf Bar terméket árusító szlovákiai webáruházra, mert jogellenesen hirdetett elektronikus cigarettákat a magyar fogyasztóknak.

A nemzeti versenyhatóság tavaly nyáron indított vizsgálatot két szlovák céggel szemben, miután e-cigarettákat, illetve a kiskorúak körében népszerű, ezért különösen veszélyes Elf Bar termékeket árusítottak magyar nyelvű webáruházaikban és azt a benyomást keltették, hogy az Elf Bar forgalmazása jogszerű.

A versenyhatóság súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a tiszteségtelen gyakorlat sérülékeny célcsoportokat – így fiatalokat és kiskorúakat – is célzott, illetve a cég egyértelmű ágazati szabályozási tilalmakat sértett meg, továbbá a termékek komoly egészségügyi kockázatokat okozhatnak. A Gazdasági Versenyhivatal a törvényi maximumot, azaz 68,1 millió forint bírságot szabott ki és megtiltotta a cégnek a magatartás folytatását.