Istenes Szent János szerzetesre emlékeztek a Wojtylában

Miután Farkas Pál programszervező munkatárs bejelentette a nap ünnepelt szentjét, Lévai Jánosné részletesen ismertette Istenes Szent János életútját.

Tőle Jánosi István vette át a szót, aki méltatta a nők mindennapi életben betöltött szerepét, egyúttal üdvözölte a névnapjukat ünneplő Zoltánokat.

Oskolás János, a Wojtyla házi költője alkalomhoz illő versével fejezte ki tiszteletét a női nem iránt.

Zirig Kristóf, a Nagytemplom káplánja – mint a pénteki ebédeltetést felvállaló hívőközösség egyik lelkipásztora – biblikus gondolatokkal ötvözte az előzetesen elhangzottakat.

Az esemény zárásaként egy-egy szál virágot, továbbá egy csokiszeletet vehettek át Jánosi Istvántól és Farkas Páltól a szebbik nem képviselői.

Istenes Szent János élete

Istenes Szent János 1495. március 8-án született Portugáliában egyszerű, vallásos szülők fiaként. Amikor nyolcéves lett, szülei szállást adtak egy papnak, aki Madridba igyekezett és lelkesedéssel beszélt a spanyolok vallásos életéről. Miután a pap eltávozott, János megszökött otthonról: Madridba akart menni. Három héten át eredménytelenül kutattak utána, édesanyja belehalt bánatába. Felesége halála után az apa belépett testvérnek a ferencesekhez. Ő sem látta fiát soha többé.

János hatvan mérföld gyaloglás után teljesen kimerült. Egy spanyol városka, Oropesa pásztorainak vezetője irgalomból házába fogadta. A juhokat kellett őriznie, ennek fejében pedig olyan nevelésben részesült, amelyet szüleinél aligha kapott volna meg. Megtanult írni, olvasni, számolni, és a gazdálkodási ismereteket is szerzett. Gazdája évről évre fontosabb feladatokat bízott rá, végül már az egész birtokot ő vezette egyedül. A gazda végleg a családjához akarta kötni értékes emberét, ezért elhatározta, hogy lányát feleségül adja hozzá. János először gondolkodási időt kért, aztán elutasította az ajánlatot. Mikor pedig gazdája erőltette a dolgot, elszökött. 

Katonának állt és a francia–spanyol háborúban szolgált. A katonáskodás közben viszont elfelejtkezett az imádságról, és egyre mélyebbre süllyedt. Csak egy lelki megrázkódtatás térítette ismét jó útra: leesett a lováról, és elvesztette eszméletét. Amikor magához tért, ellenséges területen találta magát. A Szűzanyához fohászkodott, és épségben visszajutott a spanyol táborba. Ott megbízták, hogy őrizze a zsákmányt, amit minden ébersége ellenére elloptak. Őt gyanúsították a tett elkövetésével, és halálra ítélték. Föl akarták akasztani, de egy magas rangú tiszt megmentette azzal a feltétellel, hogy minél előbb tűnjön el a hadseregből.

János visszatért korábbi gazdájához, ahonnan az újabb házassági ajánlat elől ismét elszökött. Hosszú idő után, a törökök elleni hadjáratban való részvételt követően Granadában telepedett le, ahol szentképeket árult. 

Egy napon Avilai János, a híres hitszónok érkezett a városba. A szent életű férfi szavai mélységesen megragadták Jánost. Elajándékozta minden áruját, és bezárta a boltját. Mivel igen különösen viselkedett, kiabálva és a mellét verve szaladgált az utcákon, bolondok házába csukták, hogy észre térítsék. Avilai János meghallotta, mi lett prédikációjának következménye. Meglátogatta az „őrültet”, aki őreinek nagy csodálkozására azonnal megnyugodott. Avilai János pedig megmagyarázta Jánosnak, hogy éppen elég ideig űzte különc bűnbánati gyakorlatait, kezdjen most már olyasvalamibe, ami másoknak is hasznos.

Egy zarándoklat alkalmával világos lett János előtt Isten hívása: a rászoruló szegény betegeken kell segítenie. Fölkereste Avilai Jánost, aki megerősítette őt küldetésében, és irányt adott lelki életének. Kemény munkába kezdett: éjszaka fát gyűjtött az erdőben, s nappal eladta. Az így szerzett pénzből élelmet és orvosságot vásárolt a vagyontalan betegeknek. János hamarosan olyan helyzetbe került, hogy házat bérelhetett. Oda hordta betegeit, és önfeláldozóan ápolta őket.

Esténként elment hazulról, a hátán egy puttonnyal, és egy zsinóron két tálat lógatva a vállán hangosan ezt kiáltozta: „Ki akar jót tenni magának? Az Isten szerelméért, tegyetek magatoknak is valami jót, testvéreim!” Egyre több adományt tudott így gyűjteni, és gyakran alaposan megrakodva tért haza, nemegyszer egy szegény beteg kíséretében, akit valahol fölszedett. Szentségének híre elterjedt, és nemsokára már nem kellett kéregetnie; az emberek keresték meg őt felajánlásaikkal, és a granadai érsek is erőteljesen támogatta, úgyhogy egy nagyobb házat tudott bérelni

Tuy püspöke, aki nagyra becsülte őt, jóváhagyta az „Istenes János” nevet, melyet az emberek adtak neki. Készíttetett számára egy köntöst is, hogy megismerjék róla, és meghagyta, hogy segítőtársai is olyat viseljenek.

Az általános tisztelet, amely Jánost körülvette, óriásira nőtt, amikor egy nagy kórház égése alkalmával berohant az épületbe, az ágyakat és a fölszereléseket az ablakon át kiszórta, és egy sereg beteget a vállain a szabadba cipelt. A ház már egyetlen lángtenger volt, s lehetetlennek látszott, hogy János élve elhagyhatja, de még egy hajszála sem perzselődött meg sem neki, sem a kimentett betegeknek.

Egyszer besúgták az érseknek, hogy János csavargókat és rossz nőket is befogad, és különféle szabálytalanságokat tűr a házában. Az érsek hívatta Jánost, akin már látszottak közeli halálának jelei, és felelősségre vonta a hallottak felől. Ő így válaszolt: „Ha csak az igazakat fogadom be, hamarosan üresen állnak majd a termeim, és akkor hogyan tudnék a bűnösökért dolgozni? De jöjjön el a házamba, kegyelmes uram, és lássa saját maga: úgy fogja találni, hogy nem uralkodik ott semmiféle visszásság, és csak egyetlen igazán rossz emberünk van, aki méltatlanul eszi az alamizsnában kapott kenyeret – és az én vagyok.” Az érsek mélyen meghatódott, és szabad kezet adott Jánosnak a kórház vezetésében.

A betegek szolgálatában, megfeszített munkában eltöltött tizenhárom év felőrölte János erejét. Egy nap azt hallotta, hogy kiáradt a Xenil folyó, és rengeteg fát sodort a partra. Nem akarta elmulasztani ezt az alkalmat, hogy szegényein segíthessen. Fagyűjtés közben egy fiatalember a vízbe esett, és az áradat elsodorta. János a folyóba ugrott utána, de nem tudta megmenteni. Azonban a testi és lelki megrázkódtatástól teljesen legyengült. Érezte halálának közeledtét, ezért elrendezte kórházának ügyeit. Miután az érsek föladta neki a betegek szentségét, Istenes János ötvenötödik születésnapján meghalt.

Műve egyre jobban elterjedt. Harminchat évvel halála után V. Sixtus pápa kánonilag is megerősítette a János által létrehozott közösséget Irgalmas testvérek néven. A rend az egész világon elterjedt.

Istenes Jánost 1690-ben avatták szentté. XIII. Leó pápa a katolikus kórházak védőszentjévé tette, s nevét belefoglalta a haldoklók egyházi imájába.

Ünnepét 1714-ben vették föl a római naptárba, március 8-ra. Mennyei Atyánk, te Istenes Szent János szerzetes lelkébe irgalmas szeretetet adtál a szegények és a betegek iránt. Add, hogy mi is jót tegyünk a szenvedőkkel, és így eljussunk országodba, választottaid közé. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.