Kodályos diákok az erdélyi folklór nyomában
Több év várakozás után elérkezett az utazás napja, november 7-e.
Izgatottan várakoztunk a busz mellett reggel, majd az első csoportképek után eljött a búcsúzás pillanata. Sokak könnyes szemmel köszöntek el szüleiktől, míg mások nagy vidámsággal, izgatottsággal intettek búcsút. Felszálltunk a buszra és kezdetét vette a nagy kaland. Néhány megálló után megérkeztünk az első helyszínre Vajdahunyadra, ahol a reneszánsz kori várat csodálhattuk meg és itt találkoztunk a pályázat szervezője részéről a csoportunk segítőjével, Igyártó Istvánnal. Miután az építmény minden kis szegletét bejártuk, folytattuk az utunkat Sepsiszentgyörgy felé. Este 9 után érkeztünk meg, a helyiek hatalmas vendégszeretettel és finom vacsorával fogadtak minket a Sugás Hotelben, ahol takaros kis szobákban hajthattuk álomra fejünket.
Az erdélyi utunk két hetet ölelt fel, ami alatt megismerhettük Erdélyt, a kultúrát, de egymást is. Ezalatt az idő alatt közelebb kerülhettünk egymáshoz, és megtapasztalhattuk a közösségi együtt élés előnyeit és hátrányait. Sokat kirándultunk, felmentünk a Perkőre, ellátogattunk a Szent Anna-tóhoz, megnéztük a Mohos-tőzeglápot, valamint a helyi forrásokból feltörő borvizet is megkóstolhattuk. Ezeken a kirándulásokon mindig nagyon elfáradtunk, de a látványért megérte. A meseszép harmonikus természet környezetében minket is nyugodtság fogott el. A csodás tájakon nem kellett sietnünk, megállhattunk egy percre átadni magunkat az érzéseknek, ami elfogott minket a látvány hatására. Önfeledten nevethettünk, és feltöltődhettünk lelkileg ezeken a helyeken.
A kirándulások mellett különféle múzeumokba is ellátogattuk. Találkoztunk a sörgyártás történetével, céhek kialakulásával, és még régi rádiókkal is. Érdekességeket is láttunk, például megnéztünk egy működő vízi malmot, Benedek apó házát, de megnézhettük Kézdivásárhelyen a Gyűjtemények házát, ahol Beke Ernő által gyűjtött kitűzőkkel, lakatokkal, öngyújtókkal, tollakkal, és még ki tudja mi mindennel találkozhattunk. A legfigyelemfelkeltőbb talán a Kinder tojás figura gyűjtemény volt, ahol kicsit mindenki vissza csöppent a gyerekkorába, együtt, lelkesen nézegettük a különböző általunk is ismert játékokat. Vargyason alkalmunk nyílt kürtőskalácsot sütni. Ezzel a tudattal, hogy mi készítettük, még finomabb volt. Ellátogattunk Vajdahunyad várába is, amiről már tanultunk történelem órán. Láthattuk a kor szerint berendezett szobákat, megfigyelhettük az építészeti stílust, de olyan termekkel is találkozhattunk, ahol a bútorok az eredeti helyükön voltak.
Igazán hihetetlen élmény volt arra gondolni, hogy valószínűleg maga Mátyás király, vagy Hunyadi János is ezeken a lépcsőkön sétálgatott, ahol mi voltunk. Eljuthattunk, Csíkszépvízre a Székely Határőr Emlékközpontba, ahol a székely katonák életét mutatták be. Amikor az I. és a II. Világháborút mutatta be a tárlatvezető, többen is meghatódtunk és szinte mindenki magába szállt egy kicsit, a harcosok szörnyű nehéz sorsa miatt. Sokan könnyes szemekkel hallgattuk végig a történeteket, leveleket, riportokat a katonáktól. A csíksomlyói kegytemplomba érve elakadt a szavunk az épület gyönyörűségétől. Meg sem bírtunk szólalni, csöndben adtuk meg a tiszteletet a pillanatnak. Volt lehetőségünk imádkozni a Szűzanyához az oltárnál, egy elkerített résznél, egy gyönyörű imádság szövege volt leírva, és zavartalanul tudtunk magunkban hálát adni. Ezen a napon elcsendesedtünk, és kicsit önmagunkra koncentráltunk.
Az Erasmuson hatalmas élményt adtak a táncalkalmak. Többször is részt vehettünk egy helyi hivatásos együttes, a Háromszék Táncegyüttes próbáján. Madách Imre: Az ember tragédiája című művét dolgozták fel, Könczei Árpád koreográfiája alapján. Sokunknak célja hivatásos táncosnak lenni, így nagyon jó volt látni, hogy hogyan is készül el egy előadás. A tánctanulás sem maradt ki a hétköznapjainkból, ugyanis Tőkés Zsolt és Tőkés Edit tartott nekünk próbát, ahol őrkői cigány táncokat tanulhattunk. Voltunk, akik először találkoztunk ilyen tánccal, de az oktatók nagyon jól megtanítottak mindent. Az egyik próbán Mocsel Piroska adat közlő néni is ellátogatott hozzánk, és megmutatta táncát. Lélegzetelállító volt, ahogy megmutatta, amibe ő belenevelődött, és amit egész életében táncolt. A csoportunk kórusos része részt vett rendhagyó énekórán, ahol a helyi iskola két pedagógusa tartott nekünk órát. A citerások sem tétlenkedtek, hiszen egyik este Fekete Hunor citeraoktató tanításán vehettek részt, székelyvajai dallamokat sajátíthattak el, míg azok, akik nem citerások énekelték a dalszövegeket. A szakmai gyakorlatokon, órákon és tanításokon kívül nagyon sok kirándulási programunk is volt. Erdély déli részén főleg református és unitárius templomokat láttunk, ahol csapatunk Aurinos tagjai mindig kipróbálták az akusztikát, különböző Kodály, Kocsár és gregorián dallamok csendültek fel. A tanulóink között orgonán játszó gyerekek is voltak, akik nagy kíváncsisággal és izgalommal próbálták ki a templomok erkélyeit díszítő hangszert.
A legelső ott töltött hétvégénken tartották a 32. Népzene- és néptánc találkozót. Láttunk legényesversenyt, viseletbemutatót, hagyományőrző együtteseket. A Rendek között, vonók mögött zenekar koncertjét is meghallgathattuk, akik játékosan adták elő, hogy milyen is a táncházi zenészek élete muzsikálás közben. Az est fénypontja, amit mindenki a legjobban várt, a Duna Művészegyüttes: Szerelmünk Kalotaszeg című előadása volt. Gyönyörű énekekkel, megható jelenetekkel és profi táncos teljesítménnyel mutatták be a közkedvelt Kalotaszeg ezer arcát. A rendezvényt egy táncház zárta, ahol táncolhattunk a hagyományőrző együttesek tagjaival, természetesen egymással is, de új ismeretségeket is köthettünk.
Felejthetetlen élményekkel térhettünk haza, és fájó szívvel búcsúztunk Erdélytől, mikor átléptük az országhatárt. Boldog emlékként gondolhatunk a kint töltött percekre, a táncokra és a kint kötött barátságokra. Ez az út örökre a szívünkben marad, és hálásak lehetünk minden pillanatáért! Köszönjük a lehetőséget!