A magyar gasztrokultúra őrzői az Új Tanyacsárdában

2025. 07. 21., 17:38
A gyorséttermek korában felbecsülhetetlen értékű minden lépés, amely a hagyományos magyar kulináris kultúra megőrzéséért történik. Ennek a küldetésnek szentelte magát húsz évvel ezelőtt az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend, amely hétfő délelőtt a lajosmizsei Új Tanyacsárdában ünnepelte fennállásának két évtizedét. Az eseményen az ország vendéglátó szakmájának krémje gyűlt össze Soprontól Szegedig, hogy tisztelegjenek a magyar gasztronómia múltja és jelene előtt.
Fotó: Barta Zsolt
A galéria 34 képet tartalmaz

Pontosan két évtizeddel ezelőtt, a pestlőrinci Zila kávéházban alakult meg hivatalosan az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend Benke László, az ország egyik legismertebb séfjének vezetésével. Az alapító atyák elkötelezték magukat amellett, hogy a magyar gasztronómiát hazai és nemzetközi szinten is méltóképpen képviselik, népszerűsítve azt különböző társadalmi eseményeken és rendezvényeken. Benke László, akit a szakma és a tisztelők egyaránt "Laci bácsiként" ismertek, hat éve hunyt el. Azóta a nagymesteri feladatokat Garaczi János, a lajosmizsei Új Tanyacsárda egyik tulajdonosa vette át.

A lovagrend megalapításának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Garaczi János nagymester felidézte az elmúlt két évtizedet, amely során a lovagrend tagsága mintegy másfél százra bővült. Ma tíz tagozat, neves képviselői öregbítik a szervezet hírnevét. A Kárpát-medence magyarlakta területeiről is érkeztek lovagrendi tagok, jelezve, hogy a nemzeti gasztrokultúra valóban határok nélküli. A lovagrend a vendéglátósoktól, a szakácsokon és alapanyag-előállítókon át a cukrászokig sok hivatás képviselőit fogja össze szekciók keretében, akik a hazai vendéglátó szakma színe-javát adják. Garaczi János elmondta, hogy minden évben a nyár közepén ünneplik az alapítás évfordulóját, most pedig egy családi rendezvényt is tartottak, így a hozzátartozók is jelen voltak. Kérdésünkre röviden vázolta a vendéglátó szakma helyzetét.

 — A gasztrokultúra fejlődése különösen felgyorsult az Európai Unióhoz való csatlakozásunk után. A hivatások képviselői új alapanyagokhoz és szakmai tudáshoz jutottak, a fiatalok pedig külföldön szereztek értékes tapasztalatokat, és kiváló eredményeket értek el nemzetközi versenyeken — hangsúlyozta Garaczi János.


  • Példaként említette Varga Károlyt, Kecskemét és az ország egyik legismertebb séfjét, aki példaképként áll a fiatalok előtt.

A két évtizedes mozgalmas időszak elismerések átadásával zárult, ahol az alapító tagokat és a lovagrend kiemelkedő személyiségeit díjazták. Majd pedig a huszadik évfordulóra emlékezve húsz fehér galambot engedtek szabadjára az ünneplők. Ezt követően az Új Tanyacsárda ebéddel vendégelte meg a lovagrendi tagokat és hozzátartozóikat.

Az ünnepségen oklevélben részesült alapító tagok:

  • Czupper András
  • Frank Sándor
  • Garaczi János
  • Horváth Dezső
  • Németh József
  • Tóth Imre
  • Zila László
  • Kovács Sándor

Kitüntetettek:

Nagy Ezüstkereszt elismerésben részesült:

  • Daradics Antal
  • Gangel András
  • Göldner Tibor
  • Szél István
  • Tóth Baranyi Sándorné

Nagy Aranykereszt elismerésben részesült:

  • Antalicz Miklós
  • Bakos László
  • Kiss Zoltán
  • Kovács Sándor
  • Moór Csaba
  • Polyák Zoltán

Lukács István Emlékdíjat vett át:

  • Rabóczky Jánosné

A rendezvény végén az alábbi ételekkel kedveskedett az Új Tanyacsárda a vendégeknek:

  • Hideg vegyes gyümölcsleves, bográcsgulyás házi csipetkével, húsleves lúdgége tésztával, szárnyas raguleves.
  • Grillezett zöldségek, joghurtban érlelt jércemell filé, érlelt birkahátszín, sertésflekken, rántott dobverő, sült házi steak burgonya, pacalpörkölt, marhapörkölt, tökfőzelék, rizibizi, galuska
  • desszertek: aranygaluska, tejespite sárgabarack lekvárral befőttel, dinnye jegelve

Kiss Zoltán (Lajosmizse) és az A Capella (Szeged) cukrászatainak fagylaltjai