A veretlen Kazincbarcikával mérkőzik szombaton a KTE

2026. 09. 05., 12:35
A Merkantil Bank Liga 7. fordulójában a Kazincbarcika vendége lesz a KTE szombaton 16:00-kor. A csapat az eddigi legnehezebb meccsére készül, hiszen egy mindeddig veretlen, tavaly még NB I-ben szereplő csapat otthonában lép pályára.

A Kazincbarcika az előző idényt újoncként az NB I-ben töltötte, és noha nem tudott megragadni az élvonalban, egy stabil és rutinos vázra építhetett a nyár során. Maradt a vezetőedző, Kuttor Attila is, akinek megvan a kellő rutinja ahhoz, hogy jó csapatot építsen. A KBSC nem is kezdett rosszul, hiszen hat kör után veretlen, mindkét hazai meccsét behúzta, idegenben pedig minimum egy döntetlenre mindig jó volt. Keretükben a fiatalok mellett olyan játékosok adják a rutint többek közt, mint Ferenczi János, Gresó Mátyás vagy éppen Kártik Bálint, akik első- és másodosztályú szinten is kellő tapasztalattal rendelkeznek. A Kisvárdával kötött kooperációnak köszönhetően több fiatalt kapnak vissza, főleg a támadósorban jelent ez nagy előnyt nekik, ahol Pascal Okoronkwo három, Babják Miroszlav pedig két gólnál jár.

A Kazincbarcikával utoljára 2008-ban találkozott a KTE csapata, az NB II-ben. Akkor hazai pályán 4-1-re nyertünk, de idegenből is elhoztuk a pontokat egy 1-0-s sikerrel. A mieink sincsenek viszont rossz formában a szombati meccs előtt, hiszen öt veretlen mérkőzés, azon belül zsinórban négy győzelem után utazunk Kazincbarcikára. Tímár Krisztiánnak új eltiltottja és sérültje nincs, így a variációs lehetőségei ezúttal is adottak - olvasható a KTE hivatalos oldalán.

– Nem véletlenül veretlen még a Kazincbarcika, nehéz mérkőzés vár ránk. Kuttor Attila egy rutinos, felkészült edző, aki ennek megfelelően jó csapatot is rakott össze. Ugyanakkor mi is jó formában vagyunk. Most is képesnek érzem a csapatot arra, hogy három ponttal térjünk haza, ennek megfelelő éhséggel, motivációval kell futballoznunk. A Kazincbarcikából is a lehető legalaposabban felkészültünk, de mint mindig, most is döntő lehet, hogy mennyire tudjuk ráerőltetni a saját akaratunkat, játékunkat az ellenfélre, diktálni azt az iramot, amire alapból képesek vagyunk. Bízom benne, hogy ez sikerülni fog, és újabb mérkőzéssel tudjuk nyújtani a győzelmi sorozatunkat – mondta Tímár Krisztián.

A mérkőzésről élőképes közvetítés nem lesz.

Forrás: KTE/kecskemetite.hu