Álvásárlással csalták csapdába az eladót – közel 2 milliós rablás Kiskunfélegyházán
KÖZLEMÉNY
Tavaly áprilisban az elkövető közel kétmillió forint értékben szeretett volna elektromos cigarettát vásárolni egy kiskunfélegyházi lakostól. A találkozót egy elhagyatott külterületi helyszínre beszélték meg, ahová az eladó az apósával érkezett.
A vevő azonban csapdát állított. A helyszínen három társa is megjelent, akik arcukat eltakarva, lőfegyvernek látszó tárggyal és késekkel fenyegették meg a sértetteket. Az elkövetők kiszúrták az autó kerekeit, majd fizetés nélkül, mintegy 1,8 millió forint értékű elektromos cigarettával menekültek el.
A rendőrök kamerafelvételek és adatgyűjtés segítségével azonosították a feltételezett elkövetőket. A vevőt, egy 32 éves férfit, valamint két, egyaránt 29 éves társát elfogták és őrizetbe vették felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás gyanúja miatt. Negyedik társukkal szemben elfogatóparancsot adtak ki, ő a gyanú szerint külföldre menekült.
A nyomozók a házkutatások során 100 darab elektromos cigarettát is lefoglaltak, amelyeket visszaadtak a sértettnek. A nyomozást a napokban lezárták, az ügy iratait pedig megküldték az ügyészségnek.