Az agrártámogatás nem úgy érkezik, hogy megrázzuk a pénzfát

2023. 06. 19., 11:10
Bár június 9-én lezárult a területalapú támogatások igénylésének határideje, ez csak az első lépés volt. A munka java most kezdődik. 2023-ban teljesen új támogatási rendszer indult, új szabályokkal, emellett az ellenőrzések is jelentősen szigorodtak. A gazdáknak azonban nem kell kétségbe esniük, mert kapnak segítséget abban, hogy eligazodjanak az új jogszabályi környezetben, minden tekintetben megfeleljenek a vállalásoknak, és a végén pénz álljon a házhoz szankciók, büntetések helyett. Kósa Ferenc Lászlóval, az Agrárszaktanácsadók Egyesületének elnökével beszélgettünk.

– Szokták mondani, egy dolog biztos, a változás. Úgy tűnik, a mezőgazdaságra és a termelőkre is áll ez a dolog.

– A gyökeres változásnak, ami most tavasszal élesedett, a 2030-ig szóló Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Terv az alapja, melyet 2022 novemberében fogadott el az Európai Unió. Magyarországnak is van egy ilyen, magyar jogszabályi környezethez igazított stratégiai terve, mely szabályozza azt, hogy milyen támogatásokat lehet majd igénybe venni. Ennek az első mérföldköve az idei év. Gyakorlatilag minden változott ahhoz képest, mint ami tavaly év végéig volt. Teljesen új jogcímek vannak, teljesen új szabályozással.

– Azon túl, hogy a gazdák néznek elkerekedett szemekkel, mit tudnak tenni annak érdekében, hogy nyerjenek is a dolgon?

– Meg kell szokniuk és meg kell tanulniuk az új rendszert, a megszerzett ismereteket pedig tudni kell alkalmazni a földeken, hogy az ellenőrzéseknél ne szankció vagy büntetés legyen az eredmény. Meg kell szokniuk, hogy vége a „tutujgatásnak”. Már nincs lehetőség arra, hogy majd lesz valahogy. Ezentúl sokkal komolyabban oda kell figyelniük arra, hogy mit csinálnak a földjeiken, be kell tartaniuk, amit vállaltak a támogatásért cserébe.

– Ez elég drasztikusan hangzik. Hogyan működhet az edukálás?

– Rá kellene szorítani a gazdálkodókat arra, hogy menjenek utána az információnak, és mindenképp hiteles forrásból szerezzék meg azokat. Ami pedig a fontosabb volna, hogy be is tartsák azt, amit vállalnak. Ez a rendszer nagyon régóta úgy működött, hogy „már nagyapám is így csinálta, ezért mi is így csináljuk”, mi meg papíron leírjuk, hogy mi van. Ez már a múlt, új időszámítás kezdődik.

– Ezek szerint sokkal keményebb ellenőrzésekre számíthatnak a támogatásért cserébe?

– Az eddigi rendszerben kevesebb volt a területi ellenőrzés az idei évben várhatóhoz képest, a területek öt százalékát ellenőrizték odakint. Most viszont a műholdas ellenőrzési rendszer gyakorlatilag mindent ellenőriz, hiszen ötnaponta át fog menni a műhold a területek fölött, és látni fogja a gazdák tevékenységét.

Sokkal szigorúbban fogják nézni az adminisztrációt is, nincs már lehetőség a továbbiakban „kozmetikázni” a nyilvántartásokat. Sokkal nagyobb pontosságra, a határidők betartására, odafigyelésre, felelős magatartásra van szükség.

Természetesen akik ezt eddig is így csinálták, ők kevésbe fogják érezni ennek a súlyát. Jellemzően a kisebb gazdaságoknak fog ez nehézséget okozni, akik eddig nem voltak rákényszerítve az adminisztrációra.

– Az Agrár-szaktanácsadók Egyesülete tehát mindenben segíti a gazdákat. De hogyan nyerik el a bizalmukat?

– A gazdálkodók dolgoznak, és nincs az agyukban konkrétan, hogy ők mit vállalnak, mit kell teljesíteniük, mert nem jutnak hozzá az információhoz. Mi mindenben segítünk, végig vezetjük őket a teljes folyamaton, a támogatás igénylésétől a lezárásig.

Egyesületünk 2018 óta működik, 62 szaktanácsadó kolléga dolgozik benne közösen, egymást segítve, akik 6-7000 gazdálkodónak készítik az egységes kérelmét.

Szaktanácsadóink évek óta ebben a szakmában tevékenykednek. Sok esetben egyébként saját maguk is termelők, tehát nem csak az adminisztrációra van rálátásuk. Nagy hangsúlyt fordítunk a szakmai továbbképzésükre és arra, hogy naprakész információkkal rendelkezzenek. Minden részterületre van szakemberünk, akik közül a legtöbbnek van felelősségbiztosítása, és a magunk által létrehozott etikai kódex mentén tevékenykednek.

– Agrárminisztérium, MÁK, kormányhivatal, osztályok és főosztályok, a másik végén pedig a gazdák. Egy igen komoly rendszer középpontjában állnak. De önök kihez fordulhatnak?

– Nagyon jó a kapcsolatunk a hivatali oldallal, akiknek munkáját ezúton is nagyon köszönjük. Sokat segítettek a tőlük érkező, általunk még nem ismert, friss információk, és úgy érzem, a bizalmi kapcsolat a további közös munkát is megkönnyíti. De megköszönöm a szaktanácsadó kollégáknak is azt a rengeteg munkát, amit beletettek abba, hogy ezalatt a rendkívül rövid idő alatt, ami rendelkezésünkre állt az átállás tekintetében, gördülékenyen működjenek a dolgok. Bár kevés időnk volt, hogy utánajárjunk az új szabályoknak, a hivatali dolgozók és munkatársaink munkájának köszönhetően minőségi kérelmek készültek, melyekből kevés probléma kellene, hogy legyen az ellenőrzések során. Fontos azonban kihangsúlyozni, hogy az új rendszert mind a gazdálkodóknak, mind a szaktanácsadóknak, mind pedig az ellenőrzést végző szervezeteknek tanulniuk kell, ezért kérjük, hogy az idei évi ellenőrzések során gazdabarát módon járjon el a hivatal, ahogy azt például 2015-ben, a zöldítési előírások bevezetésekor is tették.