Az aradi vértanúkra emlékeztek a Nyíri Erdőben hétfőn este

Évtizedek óta a Nyíri Erdőben is megemlékeznek a forradalom és a szabadságharc hőseiről március idusán és az októberi nemzeti gyásznapon. Hétfőn az emlékhelyen gyűltek össze az emlékezők köztük a KEFAG Zrt munkatársai és nyugdíjasai, hogy felidézzék a 176 évvel ezelőtt történteket, és egy mécsest gyújtsanak a honvédsereg tábornokainak a tiszteletére. A rendezvényen emlékező beszédet mondott Nyitray András a Szabadságharc 1848-49 Alapítvány kuratóriumi elnöke. Hangsúlyozta, hogy az előző években már szinte mindent elmondtak a szónokok az eseményről. Ő talán ezért is Gáspár András tábornok emlékét idézte fel.

Hogy ki is volt az a főtiszt, akiről egy kecskeméti középiskola kapta a nevét? A források szerint a kecskeméti születési főtiszt a császári hadseregben szolgált, majd a honvédseregben folytatta a pályafutását, az 1848-as ozorai ütközetben, a muraközi hadműveletekben szerzett érdemeket. 1848 novemberétől ezredes, majd 1849 január elejétől Görgei fel-dunai hadtestében kinevezték a Miklós-huszárezred parancsnokává. Hamarosan hadosztályparancsnok lett a fel-dunai, majd az ebből alakult VII. hadtestnél. Március végén átvette az „ideiglenes fővezérré” kinevezett Görgeitől a VII. hadtest parancsnokságát. Az április 2-ai hatvani ütközetben győzelmet arat Schlik császári altábornagy hadteste fölött, ezért vezérőrnaggyá léptették elő. Ám az négy nap múlva az isaszegi csatában hibázott, ezért kérte a leszerelését. Őt a császári önkény – a szabadságharc leverése után - 10 év várfogságra ítéli. Az aradi törvényszék egyedül őt nem végeztette ki az elfogott tábornokok közül. A tábornok erre így emlékezett: „Én napokig úgy éreztem magamat, mintha valami mocsok esett volna rajtam, hogy nem valék közöttük.”

A rabsága azonban véget ért, mert 1850-ben, Ferencz József császár, az egykori lovagló mesterének megkegyelmez. Biharon postamester, később pedig országgyűlési képviselő lesz. A mai Bihar településen temették el a kecskeméti születésű tábornokot. Nyitray András kitért arra, hogy a kecskeméti katona emléke sajnos megfakult, Biharban elhunyt az a lelkész, aki a tábornok emlékét a társaival ápolta. Majd az egykori politikus reményét fejezte ki, hogy Gáspár Andrást nem felejti el a kecskeméti közönség. Nyitray András után a hetényegyházi Móricz Zsigmond Általános Iskolája tanulói adtak műsort. A Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület sorfala előtt pedig Szabó Sándor tárogatón játszott. A rendezvény végén pedig mécsest gyújtottak az emlékezők az aradi vértanúk emlékhelyénél.

