Bács-Kiskun vármegyében 222 erdei fülesbagolyt regisztráltak januárban

KÖZLEMÉNY
2023. 02. 21., 12:50
Elkészült a telelő erdei fülesbaglyok 2023. évi országos lakossági felmérésének összesítése. Az adatok szerint Bács-Kiskun vármegyében 15 helyszínen összesen 222 madarat számoltak össze.

Az MME  idén is a lakosság és a média segítségét kérte a Magyarországon telelő erdeifülesbagoly-csapatok országos felméréséhez január végén. A most elkészült összesítés alapján az összefogás ismét sikeres volt, a beérkező adatokból kiderült, hogy a számolás idején hazánk legalább 550 településén, 957 helyszínen, 9 975 erdei fülesbagoly telelt.

A felmérésben a lakosság mellett az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya, helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzetipark-igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálata, más civil szervezet, óvodák és iskolák, összesen 386 felmérő vett részt.

Ennek köszönhetően Magyarország összes megyéjéből és a fővárosból is érkeztek megfigyelési adatok. Az MME, a média és a lakosság együttműködésének sikerét az is jól mutatja, hogy 2023-ban 149 olyan településről kaptunk információkat, ahonnan 2018 óta minden évben.

A megismételt számolásoknak köszönhetően évről évre bővülő adatsorokból sok következtetés vonható le. Az idei kapcsán az egyik legsokatmondóbb, a hazai agrárgazdaságot érintő egyik ilyen információcsoport a baglyok által elpusztított kisrágcsálók csillagászati száma lehet.

Figyelembe véve egy-egy erdei fülesbagoly legalább napi átlag 2,5 egér vagy mezei pocok méretű zsákmányállat-igényét, kicsivel több mint három téli hónap 100 napos telelési időszakával számolva, a felmérés alapján biztosan Magyarországon tartózkodó 9 975 bagoly

  • minimum 2 493 750 példány mezőgazdasági kárt is okozó rágcsálót pusztít el a 2022/2023-as telelési időszakban.


Hogy ez mekkora szám? Ennyi mezei pocok méretű zsákmányállat össztömege (25 grammos egyedenkénti átlag testtömeggel számolva)

  • több mint 62 tonna!

A gazdálkodóknak ennyi mezőgazdasági kárt is okozó egér és pocok ellen nem kell drága és a környezetre is veszélyes irtószerekkel védekeznie, mert ezeket a baglyok teljesen ingyen, biológiai úton, plusz környezetterhelés nélkül távolítják el a földekről.


A felmérés egyéb részletei, érdekességei:

  • ezernél is több baglyot számláltak Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdó-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben;
  • idén is Túrkevén nappalozott a legtöbb erdei fülesbagoly: 555 egyed;
  • tizenegy településen találtak száznál több telelő erdei fülesbaglyot:
    • Túrkeve (555),
    • Kisújszállás (337),
    • Dévaványa (323),
    • Hódmezővásárhely (216),
    • Karcag (179), 
    • Tiszavasvári (152),
    • Nagykörű (127),
    • Kuncsorba (126),
    • Tiszapüspöki (117),
    • Makó (115),
    • Kengyel (103);
  • Budapesten összesen 7 kerületben sikerült 10 erdei fülesbaglyot találni;
  • online űrlapon (lakossági megfigyelők) 303 megfigyelés érkezett;
  • résztvevő óvodai csoportok és általános iskolai osztályok:
    •     Kádas György EGYMi, Óvoda, Általános iskola, Készségfejlesztő Iskola,
          Szakiskola és Kollégium karcagi tagintézménye,
    •     Kardoskúti Napközi Otthonos Óvoda,
    •     a tiszaigeti Szent Antal Katolikus Óvoda,
    •     Sárbogárdi Zengő Óvoda, "Kis felfedező" csoport,
    •     Kaszap Nagy István Református Általános Iskola Kétpói Tagintézményének
          4.b osztálya.