Borzalmas autós baleset három halottal

2026. 04. 04., 09:51
Három személy életét vesztette, míg ketten megsérültek, amikor fának csapódott egy személyautó Kiskunfélegyháza térségében az M5-ös autópálya mellett, az 5302-es úton, éjfél után.
Fotó: Donka Ferenc
A galéria 39 képet tartalmaz

Információnk szerint Fülöpjakab felől haladt a gépkocsi, amikor az egyenes útszakaszon eddig ismeretlen ok miatt áttért a szemközti sávba, letért az útról, több fát is kidöntött, végül az oldalára borulva állt meg. Úgy tudjuk, hogy a helyszínre érkező kecskeméti és kiskunfélegyházi tűzoltók a hátsó ülésről három fiatalembert emeltek ki a roncsok közül, ők életüket vesztették. Az autó vezetője és a mellette ülő férfi ki tudott szállni az autóból, őket a mentők kórházba szállították. A rendőrség szóvivőjének tájékoztatása szerint a helyszínen alkalmazott alkoholszonda alapján a sofőr a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott, ezért őrizetbe vették. Úgy tudjuk, hogy a helyszínen a járműből alkoholos üvegek is kiestek az ütközéskor. A rendőrség tájékoztatása szerint felmerült a gyorshajtás gyanúja is, és a gépkocsin lévő hátsó gumiabroncsok szinte símák voltak, ezért a baleset pontos körülményeit műszaki szakértő bevonásával is vizsgálják. A helyszíni szemle és a mentés idejére teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt.

Mivel hazánkban zéró tolerancia van érvényben az ittas vezetést illetően, ezért a rendőrség kiemelten kéri, hogy alkoholos befolyásoltság alatt lévő sofőr ne vezessen, illetve ittas sofőr autójába senki ne üljön be, a hasonló tragédiák elkerülése érdekében.