A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén újra nyári napközit szerveztek a kabinet munkatársai, hogy segítséget nyújtsanak az Önkormányzat és a Fejlesztési Ügynökség dolgozóinak abban, hogy gyermekeik inspiráló és biztonságos környezetben töltsék a legforróbb napokat is.
Lehet-e Ezerjóból minőségi pezsgőt készíteni? Hogy a válasz igen, arra bizonyíték, hogy Bács-Kiskun Vármegye Pezsgője 2026-ban a Frittmann Borászat Gold nevű tétele lett.
Folytatódnak a fejlesztések a Kecskeméti járásban: a Versenyképes Járások Program második ütemében 500 millió forint támogatás érkezik a térség településeire.
A Versenyképes Járások Program első ütemében elindított térségi együttműködés a Kunszentmiklósi járásban is folytatódik: a települések közös egyeztetések során jelölték ki azokat a fejlesztéseket, amelyek a leginkább hozzájárulnak a mindennapi életminőség javításához.
Átfogó, közel 250 millió forintos útfejlesztési program indul a Kunszentmiklósi járásban. A beruházás célja, hogy a 30–40 éve épült, mára jelentősen elhasználódott belterületi útszakaszok tartós, korszerű burkolatot kapjanak, javítva a közlekedés biztonságát, komfortját és a települések összképét.
A közszolgáltatások könnyebb elérhetősége, a biztonságosabb közlekedés és a korszerűbb települési környezet egyszerre valósul meg a Kecskeméti járásban a Versenyképes Járások Program első ütemének támogatásával. A megyeszékhelyhez tartozó járás több, egymást kiegészítő konzorciumi fejlesztésben közel félmilliárd forint forrást használ fel, összehangolt, térségi szemléletben.
A 2025-ben elindított Versenyképes Járások Program új szemléletet hozott a térségi fejlesztések tervezésébe. Bács-Kiskun vármegyében az első és a második ütemben együttesen már több mint hatmilliárd forint hazai forrás felhasználásáról született döntés.
2025-ben két pilot területen indult útjára Bács-Kiskun vármegyében a fi200 klub. Ennek középpontjában a lokális üzleti együttműködések fejlesztése, és a helyi gazdaság erősítése áll. A népszerű program februártól tovább folytatódik.
A Szelídi-tó, a Szentkirályi ásványvíz, az Alföldi Kék túra útvonal vármegyei szakasza vagy éppen Szilády Áron életműve – mind-mind olyan értékek, amelyek nélkül Bács-Kiskun nem lenne ugyanaz. Az ilyen és hasonló, átörökítésre érdemes értékekből csaknem 350-et gyűjtött össze eddig a Bács-Kiskun Vármegyei Értéktár Bizottság. Csütörtökön a kecskeméti Megyeházán rendezett konferencián a javaslattevők és az értékőrök munkáját ismerték el.
2025 végén lezárult a Versenyképes Járások Program II. ütemében a támogatási igények benyújtása, így Bács-Kiskun vármegyében is újabb, összességében több mint 3 milliárd forint hazai forrás nyílik meg az együttműködő önkormányzatok számára. Cikkünkből az is kiderül, hogy az I. ütemben milyen konkrét fejlesztések kaptak támogatást az egyes járásokan.
A TOP Plusz program keretében jelentős humán fejlesztési forráshoz jut két Bács-Kiskun vármegyei település: Császártöltés 27 millió forint, míg Jászszentlászló 35,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. A fejlesztések célja a helyi közösségek megerősítése, az egészségmegőrzés, valamint a települési identitás tudatos erősítése.
Harmadik alkalommal ülésezett a napokban a Bács-Kiskun Vármegyei Felzárkózási Fórum, amely a „Bács-Kiskun, jó itt lenni!” című, az Európai Unió támogatásával megvalósuló projekt egyik kiemelt együttműködési fóruma. Az eseményen kiderült, melyik helyi humán szolgáltatást hogyan értékelik a vármegyében élők. Most Ön is elmondhatja a véleményét!
Kedden ülésezett a Bács-Kiskun Vármegyei Értéktár Bizottság, amely újabb négy különleges érték felvételéről döntött. Ezzel már 353-ra emelkedett a megyei értékek száma.
A fi200 klubok tagjai többnyire helyi termelők, kisvállalkozások, szolgáltatók, civil szervezetek. Többnyire, de nem kizárólag. Akad köztük néhány önkormányzat is. Arra voltunk kíváncsiak, hogy például Mélykútnak miért jó, hogy csatlakozott a kezdeményezéshez?
Különleges rendezvényre került sor kedden Nemesnádudvaron. A közösségi gazdaságfejlesztést szolgáló fi200 klub bácsalmási csoportja látogatott el a Sváb-sarokban működő közösség találkozójára. A mintegy félszáz vállalkozó, termelő, civil szervezeti képviselő, önkormányzati szereplő célja a kapcsolatépítés volt.
Gátéren új tornaszobát adtak át a helyi óvodában, amely 60 millió forint vissza nem térítendő támogatásból valósult meg a TOP Plusz program keretében. A napokban átadott fejlesztés modern, különálló mozgásteret biztosít az óvodások számára, jelentősen javítva a település nevelési és közösségi infrastruktúráját.
Egyhangúlag elfogadta a mai közgyűlés Kecskemét új közlekedési koncepcióját, melynek előkészületi munkálatai már 2022 óta folytak. Az előterjesztéshez hozzászóló minden képviselő párttól függetlenül méltatta a közlekedési dokumentumot.
Bács- Kiskun és Hargita harminc évvel ezelőtt kötött testvérmegyei megállapodást. A Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával valósult meg a szakmai kapcsolatok erősítését szolgálató tanulmányút. Mindazonáltal a látogatás célja Hargita megye lakosságának szülőföldjén való boldogulásának segítése, az anyaországgal fennálló sokoldalú kapcsolatának ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, valamint a gazdasági kapcsolatok erősítése és fejlesztése.