Vasárnap 18 órakor a bajnoki címvédő, BL-szereplő Szolnok ellen csap össze a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a Messzi István Sportcsarnokban. A hírös városi csapatkapitány, Wittmann Krisztián szeretne bizonyítani társaival együtt hazai közönség előtt.
Véget ért az OTP Bank Liga 2022/2023-as kiírása, melyet klubunk története legjobb szereplését produkálva a második helyen zárt. Az ezüstérmet a legkevesebb kapott góllal (32), valamint a legkevesebb vereséggel (6) szereztük meg. A bajnokságtól búcsúzik a Bp. Honvéd és a Vasas, feljutott a DVTK és az MTK. A bajnok FTC a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhat, míg a kupagyőztes ZTE, valamint a bronzérmes Debrecen mellett csapatunk az Európa-konferencialigában próbálhatja ki magát a nemzetközi porondon.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.