A Kiskőrösi Rendőrkapitányság nyomozást folytatott egy 40 éves román férfi ellen, aki 2023 októbere és 2024 decembere között több lopást követett el a vármegye több településén.
Megvan a helye Kósafalu legújabb élelmiszerüzletének. A lakosok kérése, hogy létesüljön egy nagyobb bolt, amely kiszolgálja Kósafalut és Rendőrfalut. Kecskemét polgármestere pedig meg is találta a megfelelő helyszínt. Szemereyné Dr. Pataki Klaudia a Rádió 1 Gong műsorában elmondta, az önkormányzat saját kezébe vette az ügyet, miután a piaci szereplők eddig érdektelenséget mutattak a beruházás kapcsán.
A sertéshús és a lencse fogy a legjobban a boltokban és a piacokon. A szilveszteri menüből egyik sem hiányozhat, ugyanis hagyományaink szerint mindkét étel gazdagságot szerencsét hoz számunkra az újévben.
Megnyílik július 1-jével a lehetőség a vásárlással egybekötött készpénzfelvételre, amely havonta legfeljebb két alkalommal, 40 ezer forintot összességében meg nem haladó mértékben teszi lehetővé, hogy a vásárlók készpénzhez juthassanak - hívja fel a figyelmet a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A kormány meghosszabbította az árstopot, árfigyelő rendszert vezetett be, és heti akciókra kötelezi az áruházakat meghatározott termékcsoportok esetében. Többek között ezekről tett bejelentést a mai kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.