A nyári szünet előtti utolsó ülésén is fontos döntéseket hozott a kecskeméti közgyűlés. A képviselők döntöttek többek között a társasházak közötti zöldfelületek gondozásáról, a fizetésemelésekről, alapítványi támogatásokról, de elfogadták a KeKo beszámolóját is. Mindezek mellett a júniusi tanácskozás napirendjén szerepelt még több közterület elnevezése, a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola sportcsarnokának felújítása valamint a Rudolf kertben tavaly elkészült Kislovarda, amely Kecskemét legújabb rendezvényhelyszíne lesz.
„A köztisztviselői törvény szerint illetményről érvényesen lemondani nem lehet.” Ezt dr. Temesvári Péter jegyző emelte ki a polgármesteri tiszteletdíj emelése kapcsán. A mai (csütörtök) közgyűlésen ugyanis kisebb vitát váltott ki a fizetés növelése, amelyet a törvény ír elő. Bár a baloldali képviselők hevesen ellenkeztek, dr. Fekete Gábor alpolgármester elmondása szerint pont ők voltak ősszel azok, akik folyosói környezetben arra kérték a Fidesz-KDNP tagjait, hogy szavazzák meg a tisztelet-, illetve illetménydíjak emelését.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.