A rendőrök hét embert gyanúsítanak kábítószer-kereskedelemmel Jánoshalmán; a banda tagjai kiskorúakat is kiszolgáltak – most vádemelést javasolnak mindenki ellen.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének minősített esete miatt vádat emelt egy jánoshalmi nővel szemben, aki lakóhelyén másfél éven át, jelentős mennyiségű „kristály” fantázianevű tudatmódosító szert adott el vevői, köztük egy kiskorú részére.
Súlyos közlekedési baleset történt a Jánoshalma és Mélykút közötti útszakaszon, ahol egy szolgálatból hazafelé tartó rendőrautó és egy személyautó ütközött össze.
Péntek délután súlyos motorbaleset történt a Jánoshalmát Hajóssal összekötő úton. A motoros egy balkanyarban veszítette el uralmát járműve felett. A helyiek szerint ezen a szakaszon rendkívül óvatosan kell közlekedni, különösen annak, aki nem ismeri az út állapotát.
Tragikus motorbaleset történt vasárnap este Jánoshalma és Kunfehértó között, amelyben egy 60 év körüli kiskunhalasi férfi vesztette életét. A mentők közel egy órán át próbálták újraéleszteni, de sérülései túl súlyosnak bizonyultak, és már nem lehetett rajta segíteni.
Két ember megsérült egy közlekedési balesetben Jánoshalma és Kunfehértó között. Az ütközést információink szerint egy frissen érettségizett fiatal okozta, aki hazafelé tartott, amikor hátulról belecsapódott az előtte szabályosan kanyarodni szándékozó autóba.
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1736-an lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 50.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468.000 forint. Annak a sofőrnek, aki Jánoshalma belterületén a megengedett helyett 114 km/h-val vezette autóját, 210.000 forintot kell fizetnie. Ez a jogsértés 6 büntetőponttal jár, amennyiben a szabálysértőt a helyszínen megállítják.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság és rongálás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki ittasan, késsel, vascsővel és fakaróval a kezében kapukat döngetett és autókat rongált meg.
Február 17-én a jánoshalmi és kiskunhalasi rendőrök, valamint a főkapitányság Hírös kommandósai otthonukban fogott el egy pszichoaktív anyagokkal üzletelő mélykúti családot.
Kocsi után kötözve vonszoltak egy kutyát Jánoshalmán. Bejelentés után a helyi körzeti megbízott azonnal a helyszínre ment, intézkedett a sérült állat ellátásáról, majd azonosította a tulajdonost, akit nem sokkal később már gyanúsítottként hallgattak ki.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt vádat emelt egy anyával szemben, aki az autója beindításakor, figyelmetlensége miatt úgy lépett le a kuplungról, hogy a sebváltó még sebességben volt, emiatt a megugró gépjármű fellökte a nő egyéves kislányát.
Súlyos közlekedési baleset történt a Jánoshalmi út 45-ös kilométerszelvényénél, ahol egy személyautó az árokba borult. A helyszínre két mentőautót és mentőhelikoptert is riasztottak. Az elsődleges vizsgálatok szerint az autóban egyedül utazó 46 éves jánoshalmi férfi ittasan ült a volán mögé.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kifosztás, könnyű testi sértés és magánlaksértés miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki gyógyszerek és alkohol hatása alatt dulakodni kezdett az útját álló idős asszonnyal, majd miután leterítette őt, besétált a lakásába és egy almával távozott.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség önálló intézkedésre jogosult személy által, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a háziorvossal szemben, aki pénzért, a vakcina beadása nélkül, jogosulatlanul igazolta a COVID-19 elleni védőoltás felvételét.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.