A Kecskeméti Sportiskola és a Kunszentmiklósi Birkózók Közössége november 29-én szombaton rendezte meg a Balla József és Bíró Károly Emlékversenyt. Az esemény országos mezőnyt vonzott a Miklóssy János Sportközpontba, a kecskeméti, kiskunfélegyházi és budapesti Honvéd csapatához tartozó gyerekek is megmérkőzhettek itt a diák, serdülő és kadet korosztályokban a szabadfogású küzdelmek során.
Sátoraljaújhelyen versenyeztek a Kesi birkózói, ahol szabadfogású régiós kupát rendeztek a 10-13 éves gyermekek számára. Közel 400 diák- és gyermekkorú versenyző vett részt a hétvégi versenyen.
Szombaton és vasárnap összesen három versenyen szerepeltek és sok csillogó érmet szereztek a Kesi ifjú birkózói, valamint Móra Donát révén a birkózók mondtak beszédet a Kecskeméti Sportiskola évnyitóján.
A szabadfogás után, kötöttfogásban is magyar bajnok lett Simon Zsombor. Cegléden rendezték meg a kötöttfogású magyar bajnokságot az U15-ös korosztály számára.
Vasárnap Kaposváron, nemzetközi keretek között rendezték az idei év második kötöttfogású válogató versenyét az U15-ös korosztály számára, ahol az elsőhöz hasonlóan szintén remekül szerepeltek a Kesi birkózói.
Szombaton Dabason rendezték az idei év Magyar Bajnokságát szabadfogásban az U10 és U11-es korosztály számára, ahol nagyszerűen szerepeltek a Kesi ifjú birkózói.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.