A Tiszakécske elleni bravúrral zárta le a bajnokság első felét a KTE II., mely vasárnap már a korábbra hozott tavaszi kör első meccsét vívja hazai pályán. Virágh Ferenc tanítványai a Szegedi VSE-t fogadják az NB III-ban.
Az NB III. Dél-Keleti csoport 11. fordulójában a KTE II. a Tiszaföldvár vendége volt. Csupa fiatallal állt fel ezúttal csapatunk, mely végül ponttal térhetett haza, miután a találkozó nem hozott gólt.
Az NB III. Dél-Keleti csoportjában a 11. fordulót rendezték vasárnap, a „kis” KTE Csepelen lépett pályára. A hazai csapat az utolsó húsz percben fordította a maga javára a találkozót, így otthon is tartotta a pontokat.
Az NB III. Dél-Keleti csoportjában a 7. fordulót rendezték meg ezen a hétvégén, a szokásokkal ellentétben ezúttal szombaton a Szolnok vendége volt a KTE II. Cegléden. Bár Virágh Ferenc együttese két góllal is vezetett, végül be kellett érnie az egy ponttal.
Az NB III. Dél-Keleti csoport 4. fordulójában a Budapest Honvéd FC II. volt tartalékcsapatunk ellenfele a Műkertvárosi Sportcentrumban vasárnap. Virágh Ferenc együttese nagyon magabiztos játékkal, már az első félidőben eldöntötte a pontok sorsát, megszerezve első pontjait az idényben.
Tartalékcsapatunk vasárnap megkezdi szereplését az NB III. Dél-Keleti csoportjában, ahol az újonc Szegedi VSE vendége lesz. Virágh Ferenc még fiatalabb együttessel várja a rajtot, melynek célja idén is a biztos bennmaradás.
Az NB III. dél-keleti csoport 30., utolsó fordulójában tartalékcsapatunk a Martfű vendége volt. Bár mindkét együttes nyugodtan várhatta a zárást, Virágh Ferenc fiataljai nagy motivációval futballozva, öt gólig jutva nyerték meg a találkozót.
Az NB III. dél-keleti csoport 16. fordulójában tartalékcsapatunk a Bp. Honvéd-MFA II-t fogadta a Műkertvárosi Sportcentrumban szombaton. A „kis” KTE az első félidőben könnyedén lezárhatta volna a találkozót, de szinte minden helyzet kihasználatlanul maradt, amiért nagy árat fizettek a fiatalok a második félidőben.
Január óta új vezetőedzője van a Kecskeméti TE II. csapatának. Virágh Ferenc a 17-20 éves sajátnevelésű játékosokkal végzett munkájáról is beszélt a KTV Sportmagazinjában. Mint a műsorban elhangzott a felnőtt csapat sikerei, húzóerőt jelentenek az utánpótlás számára is.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.