Tűz ütött ki egy Szentes külterületén, a Nagyhegyen lévő melléképületben, a lángok átterjedtek a nagyjából száz négyzetméteres főépületre is, amelynek tetőszerkezete teljes terjedelmében égett. A lángokat a szentesi, csongrádi, valamint kunszentmártoni hivatásos tűzoltók több vízsugárral eloltották, a családi ház azonban lakhatatlanná vált.
„Segítsék, mentsetek ki minket!” – kiabált ki az édesapa abból a házból, amely tegnap este gyulladt ki Akasztón. A szomszéd, Skuta Ferenc ért oda először az akasztói önkéntes tűzoltóság parancsnokával az épülethez. Nagy nehezen behatoltak a házba, kihozták a 45 éves édesapát, azonban a 18 éves fiát már nem tudták kimenteni a házból, a lángok az ajtón kívülre is kicsaptak. A szomszéd elmesélte nekünk, hogy mi történt.
Kampányt indított a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság a füstérzékelők népszerűsítésére, a lakástüzek megelőzése érdekében. A program keretében hamarosan ingyenesen adnak át készülékeket több településen is. Mint a rendezvényen kiderült a figyelemfelhívó akció azért is indokolt, mert míg az előző fűtési szezonban 204 alkalommal keletkezett lakóépületben tűz vármegyénkben, addig ez a szám ebben az évben már most eléri a 276-ot.
Rendkívüli figyelemmel kell lennünk a mindenszentek és halottak napi időszakban, már ami a mécses- és gyertyagyújtást illeti. Egy pillanat alatt megtörténhet a baj, amit csupán pár egyszerű szabály betartásával megelőzhetünk. Bár november 1-jén és 2-án minden gondolatunk elhunyt szeretteink körül forog, azért fontos az odafigyelés.
Bács-Kiskun vármegyében 2024 első negyedévében összesen 111 alkalommal riasztották égő lakóépülethez a tűzoltókat. Ezekben a tüzekben nyolcan megsérültek.
Hétvégén megkezdődött a fűtési szezon, ami hivatalosan az október 15-e és április 15-e közötti időszak. Az előttünk álló fél évben fokozott odafigyelésre lesz szükség, az elmúlt évek lakástüzeinek 61 százaléka, a szén-monoxid-mérgezéseknek pedig 60 százaléka a fűtési szezonban történt.
Tűz ütött ki a széchenyivárosi Kristály tér egyik társasházának földszintjén. A lakás lakhatatlanná vált, két embert máshol kellett elhelyezni. A tűzesetben senki sem sérült meg.
A lángok az Ady Endre utcában csaptak fel, teljes terjedelmében égett egy ház tetőszerkezete. A kiskunfélegyházi, kecskeméti és a kiskunmajsai hivatásos és a bugaci önkéntes tűzoltók hat vízsugárral oltották a lángokat
Nagy erőkkel vonultak a tűzoltók, valamint a mentők is Kiskunhalason a Gárdonyi Géza utcába, ahol kigyulladt egy családi ház tetőszerkezete és a tetőtere.
Az adventi időszakban és karácsonykor jellemző, hogy megnő a lakástüzek száma. Az esetek többségében a lángok 1-2 négyzetméteres területet érintenek, azonban országosan szinte mindennap előfordul olyan eset, ahol teljesen kiég egy szoba, vagy az egész lakás. Azért nő ilyenkor a tüzek száma, mert többet vagyunk otthon. Nagyon fontos a megelőzés.
Kigyulladt egy hetven négyzetméteres családi ház egyik szobája csütörtök délután a Kecskeméthez tartozó Matkón, a Fő utcában. A város hivatásos tűzoltóinak a kiérkezésekor a lakóház egyik húsz négyzetméteres szobájában volt tűz, az ágy és annak környezete égett. A sűrű füsttel telítődött helyiségben egy embert találtak, akit kivittek az épületből, azonban a gyors beavatkozás ellenére sem lehetett az életét megmenteni. Az épületet átvizsgálva a tűzoltók egy másik helyiségben egy elpusztult kutyát is találtak, valamint a házból egy gázpalackot is kivittek.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.