Október 13-án megtartották a Kodály Iskolában a már hagyományosnak számító, félévenként esedékes művésztanári hangversenyek soron következő előadását. A koncertet ezúttal is a vállalt értékrendnek való megfelelés, ugyanakkor az újítás igénye és szándéka jellemezte. A hét részből összeálló koncerten bemutatkozott az iskola két új hangszeres tanára és megismerhetett a közönség egy itthon ritkaságszámba menő hangszerrel, a clavisimbalum-mal is. Felvételeink a koncert első öt műsorszáma alatt készültek.
Április 28-án megtartotta hagyományos tavaszi félévi művésztanári koncertjét a Kodály Iskola zeneművészeti szakgimnáziuma. Az iskolában dolgozó, változatos életkorú hangszeres és vokális művésztanárok ezúttal hét művet szólaltattak meg a koncerten. Közös jellemzőjük, hogy tanítványaikkal szemben elkötelezett és felelősséget érző pedagógusok, akik a zene és a közönség iránt is illő alázattal viseltetnek. Ennek eredménye, hogy már évek óta kitüntetett érdeklődéssel fogadja a város közössége is a félévente megrendezett hangversenyeket.
A 40. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretein belül a Kodály Iskola művésztanárainak kortárszenei sorozatának 2. állomása következik március 27-én, csütörtökön 17 órakor a Kodály Iskola dísztermében. A belépés díjtalan. Mutatjuk a részletes műsort:
Elődök és utódok címmel ünnepi hangversenyt rendeztek szerda este a Kecskeméti Kodály Iskolában. A magyar kultúra napja apropóján szervezett koncerten a Magyar Örökség díjas intézmény művésztanárai XX. és XXI. századi magyar zeneszerzők műveit szólaltatták meg.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.