A PAFC elleni vereség után Gera Zoltán elmondta, az lendítheti ki a csapatot ebből a rossz periódusból, ha abban a mentalitásban kezdenek, ahogy azt tették kettő gólos hátrányban.
Az OTP Bank Liga 10. fordulójában csapatunk hazai pályán a Puskás Akadémiával játszott. A mérkőzés a vendégek sikerével zárult le. Gera Zoltán szerint a második félidőre kell építenünk.
Az OTP Bank Liga 10. fordulójában csapatunk hazai pályán a Puskás Akadémiával játszott. A mérkőzés a vendégek sikerével zárult le. Gera Zoltán szerint a második félidőre kell építenünk.
Vezetőedzőnk az első napok tapasztalatai mellett, már a vasárnapi, Puskás Akadémia elleni meccs kapcsán is megosztotta gondolatait. Emellett azt is elmondta, milyen KTE-t akar látni.
Szombaton 15:30-kor a Puskás Akadémia ellen folytatja a Kecskeméti TE a Széktói Stadion az OTP Bank Liga küzdelmeit. Zsinórban öt hazai siker után fogadják a PAFC-ot, mely még veretlen ebben az idényben. Szabó István szerint nagyon egységes és jó csapattal találkozunk.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.