Új, nemzetközi szabványoknak megfelelő borítást kapott a Benkó Zoltán Szabadidőközpont kültéri kosárlabdapályája. A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia megalapítása óta elkötelezett támogatója nemcsak a kecskeméti utánpótlássportnak, hanem a városi közösségi sportolásnak is.
Kedden megjelentek az első munkagépek a Széktói Stadion gyepén, ezzel elindultak a játékterületet érintő fejlesztések. A munkálatok a tervek szerint a bajnoki rajtig befejeződnek, így a mérkőzések megrendezését ezek a folyamatok nem érintik.
Mindent megtesz a KTE annak érdekében, hogy megvédjék a pályát az időjárás viszontagságaitól. Kezdésként a teljes gyepszőnyeget lefedték, majd eltávolítják a csapadékot a szombati MTK elleni bajnoki mérkőzésre.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.