Öt zsűridíjas és egy közönségdíjas csapat vehette át a Richter Anna Díjat és a díjjal járó, nyertesenként 4 millió forint támogatást a március 19-én megrendezett ünnepélyes átadón. A Richter Gedeon Nyrt. az elismeréssel olyan újszerű, hiánypótló ötleteket támogat, amelyek az oktatás, egészségügy és gyógyszerészet területén innovatív módon járulnak hozzá a fejlődéshez és minőségi változást hoznak a dolgozók mindennapjaiban. A 2019-ben alapított díj jóvoltából eddig 32 projekt valósulhatott meg összesen 128 millió forintból.
Elindult az egy hónapon át tartó szavazás, a közönségdíj sorsa ismét a szavazók kezében van. Újabb tizenöt nagyszerű pályaművet ismerhet meg a nagyközönség, a tét nem kicsi, hiszen most dől el, hogy a kategóriánként egy, összesen öt zsűridíj mellett melyik a hatodik csapat, akik a díjjal járó négymillió forintos összegből a szavazatoknak köszönhetőn megvalósíthatják álmukat. A döntőben ott van a kecskeméti „Kórházi Kalauz” nevű csapat is, amelynek célja egy komplex betegedukációs csomag létrehozása.
Február 12-én reggel elindult a közönségszavazás a Richter Anna Díjra. Szavazzon az orvoskategória jelöltjére, dr. Máttyássy Adrienn osztályvezető főorvosra és a Pszichiátriai Osztály csapatára!
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.