Az MVM Ifjúsági Országos Úszó Bajnokságot 2025. július 30. és augusztus 2. között rendezték Kaposváron, melyen a BÁCSVÍZ KVSC hat versenyzője állt rajthoz. A négynapos versenyen a kecskeméti sportolók több döntős helyet, értékes helyezéseket és egyéni csúcsokat szereztek.
Immár negyedik alkalommal rendezte meg 2025. június 21-én a BÁCSVÍZ KVSC és a Kecskeméti Fürdő a Nyárindító Úszóversenyt, mely elsősorban a fiatalabb korosztály számára nyújt versenyzési lehetőséget. A megmérettetés sokaknak amolyan főpróba volt a korosztályos nyári országos bajnokságokra.
Kaposváron rendezték meg november 6-9. között a XX. Rövidpályás Úszó Országos Bajnokságot. A négynapos versenyen a magyar úszósport legjobbjai szinte kivétel nélkül rajthoz álltak, ebben az erős mezőnyben a BÁCSVÍZ KVSC hat sportolót indított. A kecskeméti úszók összesen 15 alkalommal jutottak be a döntőkbe.
Szegeden második alkalommal rendezte meg a Magyar Úszó Szövetség a Rövidpályás Utánpótlás Országos Bajnokságot november 29. és december 2. között. A négynapos versenyen az ifjúsági, serdülő és gyermek korosztály úszott együtt. Az előfutamok az összes évjárat egybevonásával zajlottak, majd este korosztályos döntőket rendeztek. A BÁCSVÍZ KVSC csapata 14 fővel indult és eredményes négy napot teljesített. Összesen 14 döntős helyezést értek el, melyből 2 alkalommal sikerült a dobogóra is felkapaszkodni.
A LXVII. Országos Serdülő Bajnokságot 2023. június 21-24. között Kaposváron rendezték. Ez a serdülő korosztály és fiatalabbak számára a legrangosabb hazai verseny. A BÁCSVÍZ KVSC egyesületét 11 fő képviselte. A négynapos viadalon 7 „B”, valamint 4 „A” döntős helyezés született.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.