Egy korábbi vita fajult súlyos tettlegességig Csengődön, ahol egy családból négy férfi lapáttal és ásóval esett neki az utcán egy társaság tagjainak. A nyomozók vádemelést javasolnak a bántalmazókkal szemben.
Egy feldühödött főbérlő nem hagyta annyiban, hogy volt bérlője betörte az albérlet egyik ablakát – autóba ült, üldözőbe vette a férfit, majd egy fúrószárral esett neki az utcán. A bántalmazásnak a járőrök vetettek véget.
Egy intézmény igazgatóhelyettesét rabolták ki fényes nappal Kecskemét főterén. A járőrök pillanatok alatt elfogták a támadót, köszönhetően egy szolgálaton kívüli rendőri vezető gyors reagálásnak és két fiatal fiú talpraesettségének.
Hármas kutyatámadás okozott pánikot augusztus 20-án, hajnalban Kecskeméten, a Hunyadivárosban. Egy szabadon kószáló staffordshire támadt pórázon sétáló kutyákra, egyikük gazdáját is megharapta. A harci kutyát szerencsére sikerült elfogni.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség minősített rablás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy külterületi buszmegállóban akarta kirabolni idős, nehezen mozgó áldozatát, majd amikor ebben megzavarták, követni kezdte a helyszínről kerékpárját tolva távozó sértettet és rátámadva elvette a táskáit.
A Hamász iszlamista palesztin szervezet fegyveresei támadásának eddig legkevesebb huszonkét izraeli halálos és több mint ötszáz sebesült áldozata van az izraeli mentőszolgálat és a kórházak szombat kora délutáni közlése szerint.
Hamar horogra akadt az az 58 éves férfi, aki a gyanú szerint fojtogatott egy halőrt, amiért az rajtakapta, hogy egy horgászbot helyett kettővel pecázik.
A Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül, előkészítő ülésen 2 év – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett - börtönre ítélt egy férfit, akivel szemben a Kiskunhalasi Járási Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt emelt vádat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.