Amatőr zenekarok számára szervez versenyt az Ápoló Klub. A II. tehetség ÁPOLÓ elnevezésű rendezvényt az Öröm a Zene tehetséggondozó program kecskeméti állomásaként rendezik meg. Jelentkezni, kiterjesztett határidővel, augusztus 10-ig lehet az alábbi feltételekkel.
Amatőr zenekarok számára szervez versenyt az Ápoló Klub. A II. tehetség ÁPOLÓ elnevezésű rendezvényt az Öröm a Zene tehetséggondozó program kecskeméti állomásaként rendezik meg. Jelentkezni augusztus 5-ig lehet az alábbi feltételekkel.
Kecskeméten, a Katona József Könyvtárban rendezték meg a 15. Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud megyei elődöntőjét. Az eseményt idén a Népek Tánca-Népek Zenéje Fesztivállal együtt tartja meg a Hontravel Kft., így minden korosztály jelentkezhetett a megmérettetésre.
Tehetségkutató versenyt hirdet Kecskemét legnépszerűbb szórakozóhelye. Az I. tehetség ÁPOLÓ elnevezésű rendezvényt az Öröm a Zene tehetséggondozó program kecskeméti állomásaként rendezik meg. A nyertes pedig egyenesen bekerül az országos döntőbe, ahol a fődíj nem más, mint hangszerek és technikai eszközök vásárlása 1 millió forint értékben, az Öröm a Zene Nonprofit Kft. felajánlásában. A döntőben kiosztják továbbá a legjobb hangszeresnek járó Újfalusi Gábor-díjat is. Ezen kívül számos fellépési lehetőség az Ápoló Klubban és egyéb díj várja majd a legjobbakat az E-zene Hangszerbolt és a HOPE Próbaterem felajánlásából.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.