Zsótér Donát sajnálja, hogy az ETO ellen kicsúszott a kezükből a győzelem, de bízik benne, hogy Miskolcon is meglesznek a helyzeteik, illetve a kompakt védekezésük, hiszen szükségük van a pontokra, amit kellő koncentrációval szeretnének is megszerezni.

Zsótér Donát a mezőny egyik legjobbja volt az MTK elleni meccsen. Már nagyon várta, hogy ennyire elkapja a fonalat ő is, de ehhez az egész csapat kellett. A szervezettség továbbra is kulcsfontosságú, így lesz ez a Puskás Akadémia otthonában is.

Rutinos középpályásunk megszerezte első gólját tétmeccsen lila-fehérben a Veszprém ellen, és már nagy elánnal készül az FTC elleni, vasárnapi bajnoki mérkőzésre is.
Banó-Szabó Bence sérülése miatt a KTE minden követ megmozgatott, hogy az átigazolási időszak lejárta előtt egy kreatív, sokoldalú középpályással tudja bővíteni csapatát. A mai napon hivatalossá vált, hogy a bajnok és kupagyőztes Zsótér Donát is a KTE játékosa lett.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.