Dobogón a Magyar Honvédség ejtőernyős válogatottja

2023. 07. 30., 20:00
A Magyar Honvédség ejtőernyős válogatottja folytatta a szereplését az ejtőernyős célbaugró világkupa-sorozat harmadik állomásán, a csehországi Klatovyban. A sorozat ebben az évben első ízben látogatott el Csehországba, az impozáns helyszínt a cseh ejtőernyőzés fellegváraként is szokás említeni.

A rendezők előkészítő munkáját dicséri az, hogy kiváló célterületet állítottak a repülőtérre. A verseny során az időjárás ezúttal sem volt kegyes az ugrókhoz, de a verseny értékelése megtörtént a végrehajtott öt versenyugrásból is.

A magyar csapat a cseh világbajnok katona válogatott mögött a második helyen végzett, őket követte az olasz haderő válogatottja. Egyéniben Bánszki Tamás százados (MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár) a mester kategóriában az első, míg Varga Tamás zászlós (MH Kiss József 86. Helikopterdandár) a harmadik helyezést érte el.

A versenyt követően Bánszki százados elmondta: „külön örülök az elért eredménynek, mert eddig ez az év nem alakult jól az eredmények tekintetében. Az időjárás sem volt kegyes, és a szerencse sem állt a mi oldalunkon. Szeretnénk tartani ezt a jó szériát és a következő versenyeken is hasonló sikereket begyűjteni!”

Forrás: honvedelem.hu