Durva karambol: kamion és két autó csapódott egymásba

A három jármű Kiskunhalas irányába tartott, amikor a sort vezető kamion balra szeretett volna lekanyarodni egy kamionparkolóba. A teherautó vezetője emiatt teljesen lefékezte járművét. A mögötte érkező Opel sofőrje időben észlelte a fékezést, meg tudott állni, és bekapcsolta a vészvillogót. A harmadikként érkező Audi vezetője azonban hiába fékezett, a nyálkás, csúszós, nedves úton már nem tudott megállni. Az autó nekicsapódott az Opelnek, azt az árokba lökte, majd továbbcsúszva a kamion alá sodródott. Úgy tudjuk, az Audi utasa – egy nő – megsérült a karambol során, őt civilek szállították kórházba.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a hatóságok a fél útpályát lezárták. A forgalmat rendőrök irányították, így a közlekedés lassan haladt az érintett szakaszon. A rendőrség megkezdte a baleset pontos körülményeinek tisztázását. A hatóságok azt is vizsgálják, mekkora szerepe volt az út csúszósságának és a követési távolság be nem tartásának.
