Egy gyermek és egy felnőtt is meghalt, amikor két autó ütközött Kiszombornál

KÖZLEMÉNY
2024. 07. 13., 17:30
Egy gyermek és egy felnőtt vesztette életét valamint többen megsérültek, amikor frontálisan ütközött két személyautó Kiszombor közelében.
Fotó: Donka Ferenc
A galéria 35 képet tartalmaz

Információnk szerint a román határ felől haladt a Citroen, amikor eddig ismeretlen okból egy kanyarban áttért a másik sávba, ahol frontálisan ütközött a szemből érkező Chevrolet-tel. A nagy erejű ütközéstől mindkét kocsi megpördült és az út közepén állt meg. Információnk szerint a balesetet okozó autóban egy 15 éves fiú és egy anyuka vesztette életét, míg a velük utazó másik gyermek túlélte az ütközést. Ő, valamint a vétlen gépkocsiban lévő három személy sérült meg, a mentők mind a négyüket kórházba szállították. Az egyik járműbe ketten beszorultak, őket a makói tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki, majd a kocsikat áramtalanították. A két autóban egy-egy kistestű kutya is ült, ők sérülés nélkül megúszták a balesetet, és a Szeged melletti állatvédők vitték őket biztonságos helyre. A helyszínelés és a mentés idejére, több órára teljesen lezárták az érintett útszakaszt.