Egy idős hölgy életét vesztette, amikor gázrobbanás volt és kigyulladt egy családi ház Tiszakécskén
2025. 07. 26., 08:25
Az Arany János utcában lévő családi ház tetőszerkezete teljes terjedelmében égett, és a ház három helyisége is kigyulladt, ahol papírhulladék és berendezési tárgyak kaptak lángra, valamint egy melléképületet is érintett a tűz. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, de úgy tudjuk, hogy az ott lakó 90 év körüli néni életét már nem tudták megmenteni.

Fotó: Donka Ferenc
A galéria 37 képet tartalmaz
Egy palack felrobbant, négy gázpalackot pedig a kecskeméti és a tiszakécskei tűzoltók hoztak ki az épületből, amelyeket még sikerült visszahűteni. A tűzoltók négy vízsugárral oltották el a lángokat, közben találták meg az idős asszony holttestét, ahol a Bács-Kiskun vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is a helyszínen dolgozott.
Egy szomszéd elmondta, hogy egy pukkanást hallottak, majd nagy füstöt láttak. Megérkeztek a tűzoltók, mentők és a mentőhelikopter is, a lángok pedig gyorsan átterjedtek a tetőre. Elmondta még, hogy a néni valószínű ételt melegített a melléképületben, akkor robbanhatott be a gázpalack. Hozzátette még, hogy néhány éven belül ez már ott a harmadik ház, ami leégett.
