Emberölés történt Jánoshalmán, három órán belül elfogták a tettest

2023. 06. 19., 09:27
A feltételezett elkövetőt három órán belül beazonosították és elfogták a Bács-Kiskun vármegyei nyomozók.

Bejelentés érkezett 2023. június 18-án hajnalban a rendőrségre, miszerint egy jánoshalmi idős nőt holtan talált ágyában a szomszédja. A helyszíni és halottszemle során kiderült, hogy a holttest fején található sérülések bántalmazástól származtak. A bűncselekmény elkövetésének a gyanúja egy 23 éves férfire terelődött. A tetthelyen talált bizonyítékok alapján feltételezhető, hogy a férfi betört a 80 éves asszonyhoz, majd amikor a sértett tetten érte, bántalmazta őt. Távozásakor magával vitte az idős áldozat TV-jét.  Az alapos nyomozati munka eredményeként a rendőrök három órán belül beazonosították, majd elfogták az emberölés gyanúsítottját, akinél a házkutatás során megtalálták az eltulajdonított készüléket is.

A férfit emberölés gyanúja miatt őrizetbe vették a Bács-Kiskun vármegyei nyomozók, akik kezdeményezik letartóztatását.