Érkezik a hat százalékkal emelt nyugdíj

2024. 01. 12., 11:01
Hat százalékkal emelt nyugdíj érkezik pénteken a nyugdíjasokhoz, ami átlagosan havi 13 ezer forintos emelést jelent - közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a közösségi oldalán.

Szentkirályi Alexandra a Facebookra pénteken feltöltött videóban emlékeztetett: január 12-e az idei első nyugdíjutalás napja. Kiemelte: nyugdíjemelés nemcsak az öregségi nyugdíjasokat érinti, hanem minden nyugdíjszerű ellátásban részesülőt, összesen két és fél millió embert.

Jelezte: emelt összegű ellátás érkezik februárban is, méghozzá duplán, hiszen akkor a 13 havi nyugdíjat is kifizetik majd. "A kormány tehát a mostani háborús időkben is megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét, idén is garantált az inflációkövető nyugdíjemelés" - jelentette ki.

A kormányszóvivő hangsúlyozta: az inflációt a kormány csökkenő pályára állította, de ha az év végére esetleg kiderül, hogy az idei éves infláció mégis magasabb lenne a most becsült hat százaléknál, akkor az év végén az inflációkövető nyugdíjkiegészítés is garantált.

Érkezik!

Érkezik a 6%-kal emelt nyugdíj a nyugdíjasokhoz!

Közzétette: Szentkirályi Alexandra – 2024. január 11., csütörtök

Szentkirályi Alexandra hozzátette: a kormány azzal is tisztában van, hogy a nyugdíjasoknak nagyon fontos a rezsicsökkentés, aminek köszönhetően Európában a magyar nyugdíjasok fizetik a legalacsonyabb gáz- és áramárat.

Jelezte: a kormány Brüsszellel emiatt is vitában áll, mert Brüsszel a rezsitámogatás eltörlésére akarja kényszeríteni. Kijelentette: a kormány nem fogja hagyni, hogy "Brüsszel a magyar nyugdíjasokkal és családokkal fizettesse ki az elhibázott szankciók árát".