Gyopáros Alpár: több mint 40 milliárd forint áll rendelkezésre a Magyar falu program folytatására
Gyopáros Alpár a helyi óvodában tartott sajtótájékoztatón hozzátette: a falusi csok finanszírozására ennél is nagyobb összeg van, és "további jó hír, hogy az ötezernél kevesebb lakosú települések családjai a vidéki otthonfelújítási programban is nyújthatnak be igényeket".
Közölte, összességében 100 milliárd forintos nagyságrendű összeg szolgálja a vidéki települések érdekét a költségvetésben.
Elmondta, azért érkezett a Völgységbe, hogy a Magyar falu program gördülékeny folytatása érdekében meghallgassák a kistelepülések, falvak és kisvárosok polgármestereinek észrevételeit.
Ez a magyar kistelepülések igényeihez legjobban illeszkedő program; ahhoz, hogy így legyen, párbeszédre van szükség - fűzte hozzá.
Ennek érdekében indította el a kormány a falusi csok programot, amely magasabb támogatást biztosít azoknak a fiataloknak, akik kistelepüléseken tervezik a családalapítást és az otthonteremtést.
Pályázatokat írnak ki önkormányzatok számára annak érdekében, hogy az intézményeket felújítsák, a szolgáltatásokat javítsák, vagy hiányzó szolgáltatásokat indítsanak.
Út-, kerékpárút- és járdaépítési programokkal javítják a közlekedés minőségét, civil szervezeteket, falusi vállalkozásokat, kisboltok megmentését támogatták - sorolta.
Gyopáros Alpár Csibi Krisztinával, a dombóvári választókerületben január 12-én tartandó időközi országgyűlési képviselő-választás Fidesz-KDNP-s jelöltjével együtt nézte meg a 2023-ban 30 millió forintból felújított óvodát, majd Nagyvejkén a 2020-ban ugyanekkora összegű támogatásból felújított orvosi rendelőt.
MTI