Halálos baleset a 5-ös főúton

2025. 11. 21., 16:15
Egy személy életét vesztette, amikor lesodródott az útról és az árokba hajtott egy személyautó az 5-ös főúton Kiskunfélegyháza határában, a Szeged felé vezető oldalon.
Fotó: Donka Ferenc
A galéria 32 képet tartalmaz

Egy szemtanű elmondta, hogy ők Kistelek felől haladtak, amikor a szemből érkező Opel áttért a sávjukba, aminek vezetője valószínű rosszul lett. Ő próbálta elkerülni az ütközést, ezért félre rántotta a kormányt és átment a másik oldalra, és ott szerencsére nem jött senki. Az Opel pedig letért az útról, a kerékpárútra hajtott és kidöntött egy betonoszlopot. Az csak a szerencsén múlt, hogy a kerékpárúton haladót nem ütötte el. 

Egy másik épp odaérkező autóssal azonnal szaladtak segíteni, de ki kellett emelni a sofőrt, ezért azonnal hívták a 112-t. Így a szakszerű utasításra elkezdték pumpálni a sérült mellkasát, majd kiérkező mentők folytatták az újraélesztést. Közel egy órán át próbálták megmenteni a 70 év körüli férfit, de ez nem sikerült, a helyszínen életét vesztette. A műszaki mentéshez a kiskunfélegyházi tűzoltók vonultak, akik áramtalanították a gépkocsit, az érintett útszakaszt félpályán lezárták. A baleset pontos körülményeit a rendőrség még vizsgálja.