Hamis rendszámmal, jogosítvány nélkül közlekedett, elkapták

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság járőrei június 28-án Akasztó belterületén igazoltattak egy helybélit, aki egy Audival közlekedett. Az okmányok ellenőrzésekor kiderült, hogy a sofőr nem rendelkezik vezetői engedéllyel. A 42 éves férfi tovább tetézte a bajt azzal, hogy a rendőrök a rendszámot sem találták rendben: az autóra felszerelt hatósági jelzést ugyanis eredetileg egy Opel Astrához adták ki.
Az egyenruhások előállították az akasztói lakost, a nyomozók pedig egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt hallgatták ki. A gyanúsított azzal védekezett, hogy az autót ugyan kivonták a forgalomból, de műszakilag megfelelő volt, ezért egy másik kocsija rendszámát átszerelte, és útnak indult. Fontos találkozója volt, amiről semmiképpen nem akart lemaradni, mert egy mulatós sztár is részt vett az eseményen.
A férfi elleni eljárás lezárult; vádemelést javasolnak vele szemben, ezért az iratokat átadták az ügyészségnek. Az engedély nélküli vezetés miatt a szabálysértési hatóság jár el ellene.
Forrás: police.hu
