Hoznia kell a meccset szombaton a Kecskemétnek

Hazai pályán, a Messzi István Sportcsarnokban zárul a playout első köre szombaton 18 órakor az MVM-OSE Lions ellen. Az alapszakaszban a két együttes otthon tudta tartani a két pontot egymás ellen. A mostani találkozó mindkét gárda számára kiemelten fontos lesz, hiszen hazai siker esetén nagy lépést tennének az NBI A-csoportos tagság megőrzése felé Ivkovics Sztojan tanítványai. A másik oldalon sem kell ecsetelni az ütközet súlyát, hiszen Forray Gáborék szerdán Szegeden szenvedtek vereséget, és így lépéshátrányba kerültek közvetlen riválisukkal szemben.
Ivkovics Sztojan szakmai igazgató: a pécsi meccsen látható volt, hogy mennyire fontos a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia a felnőtt csapat számára. Hálásak vagyunk a kollégáknak a munkájukért. Örülök neki, hogy az Univer Kupa 20 rendezvény nagy sikerrel lezajlott. Gratulálok Molitórisz Károlynak, az Univer vezérigazgatójának. Úgy gondolom, hogy a múlt, jelen és jövő találkozása volt ez, ami jól prezentálta a kecskeméti kosárlabda társadalom összetartását és fontos szerepét Kecskemét életében. Három nagyon fontos meccs előtt állunk. Ha kettőt tudunk nyerni ezekből, akkor a számításaim szerint megőrizzük élvonalbeli tagságunkat. Ezután pedig tudunk építkezni tovább. Az Oroszlány ellen győzni akarunk, és ezért mindent megteszünk majd a pályán. Szurkolóink támogatására számítunk.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - MVM-OSE Lions
Tippmix Férfi NBI A-csoport playout 5. forduló
2026. május 2., szombat 18:00 - Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Horváth Csongor Béla, Lengyel Ádám József
MKOSZ ellenőr: Farkas Gábor
