Időseknél jártak a rendőrök

2023. 01. 27., 13:23
Prevenciós előadást tartottak bűn – és balesetmegelőzési témákban a bajai rendőrök a szépkorúaknak.

A Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény nappali ellátásában lévő szépkorúakkal találkoztak a Bajai Rendőrkapitányság megelőzési előadói 2023. január 26-án.

Az egyenruhások a korosztályra leginkább leselkedő veszélyekre hívták fel a hallgatóság figyelmét. Többek között arról beszéltek, hogy az ún. unokázós csalók kihasználják az idősek jóhiszeműségét, az önzetlen segítőkészségét, a családért való aggódását és kicsalják a megtakarított pénzüket, értékeiket. Szó volt még arról, hogy óvakodniuk kell az interneten érkező túlzottan kedvező vásárlási ajánlatoktól, valamint a közösségi hálón távoli országból érkező „romantikus” bűnözők közeledésétől is.

A rendőrök a mindennapi közlekedéssel kapcsolatban ugyancsak fontos dolgokra hívták fel a figyelmet: akár gyalogosan, akár kerékpárral járják az utcákat, a rájuk vonatkozó szabályok betartásával maguk is sokat tehetnek a balesetek megelőzése érdekében.

A kellemes hangulatú, kötetlen beszélgetés során a szépkorúak érdeklődve hallgatták az egyenruhásokat, és maguk is tanulságos észrevételekkel gazdagították a találkozót.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a következőkre hívja fel a figyelmet, hogy időskorban se váljanak csalók áldozatává:

  • Ha ismeretlentől telefonhívást kap, miszerint egyik rokona bajba került, előbb járjon utána, hogy valóban baj van-e. Tegye le a telefont, majd hívja fel a hozzátartozóját, akire hivatkoztak!
     
  • Tegyen fel ellenőrző kérdéseket, ha bizonytalan, hogy tényleg hozzátartozója hívja-e! „Hogy hívnak? Mikor születtél? Mikor találkoztunk utoljára?”
     
  • Hivatalos személy ügyintézés érdekében soha nem kér pénzt!
     
  • Legyen gyanús, ha pénzátutalásra kérik, illetve felajánlják, hogy az utalás lebonyolításában közbenjárnak!
     
  • Ne bízzon ismeretlenek üzleti vagy befektetési ajánlataiban, legyen gyanakvó, főleg ha kiemelten nagy hozammal kecsegtetik.
     
  • Bankkártyaadataikat semmilyen körülmények között ne adják meg idegeneknek!
     
  • Ne adja meg személyes adatait ismeretleneknek!

Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni Ön vagy hozzátartozója sérelmére, hívja azonnal a 112-es segélyhívószámot!