Ismerőse cégadataival visszaélve számlázgatott a lajosmizsei építési vállalkozó
KÖZLEMÉNY
A vád szerint a büntetett előéletű lajosmizsei férfit – a vádlottat - a bíróság három évre eltiltotta a cégvezetéstől. Röviddel a szabadulását követően egy ismerősének segített a céges ügyek intézésében, ezáltal megismerte a vállalkozása adatait és a számlázó programon használt belépési adatait.
A vádlott az ismerőse cégének nevében – a tudta és beleegyezése nélkül -magánszemélyek részére felújítási munkákat vállalt, amelyből több mint 9 millió forint bevétele származott. Az elvégzett munkálatokról ezután jogosulatlanul számlákat állított ki és adott át a megrendelőinek. Mindezt eltitkolta az ismerős cégvezető elől, így a számlák nem szerepeltek a cég könyvelésében és adóbevallásában. A vádlott a bevétele eltitkolásával három hónap alatt közel 2 millió forinttal károsította meg a költségvetést.
A férfinak amiatt is felelnie kell, mert egy ingatlan felújításával kapcsolatban olyan munkákról is állított ki számlákat, amelyeket ténylegesen nem végzett el. A megrendelő maga is tisztában volt ezzel, ennek ellenére a számlákat az otthonfelújítási támogatás megszerzése érdekében felhasználta. A vádlott segítségével több mint félmillió forinthoz jutott jogosulatlanul. A megrendelő a nyomozás során visszafizette a költségvetésnek okozott vagyoni hátrányt, ezért ő elkerülte a bírósági eljárást, vele szemben nem emeltek vádat.
Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottat költségvetési csalás bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja és ezért vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy kedvezménnyel nem szabadulhat. Emellett a korábbi büntetéséből hátra lévő részt is végre kell hajtani. Az ügyészség a jövedelem eltitkolásával megszerzett összeg elkobzását is indítványozza. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
Kecskemét, 2025. július 8.
Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség
