Jelentős magyar részvétellel megkezdődött az Annecyi Nemzetközi Animációs Fesztivál

2023. 06. 11., 19:35
Alig három nappal a Franciaországot megrázó késelés után, a kelet-franciaországi Annecyben megkezdődött vasárnap a világ egyik legjelentősebb nemzetközi animációs fesztiválja, amelyre idén rekordszámú magyar alkotás kapott meghívást, köztük Gauder Áron Kojot négy lelke című filmje, mely a fő versenyprogramban indulhat az Annecy Kristályért, valamint a Kecskemétfilm gyártásában készült Toldi, mely a Contrechamp elnevezésű versenyben vesz részt.

Az Annecyi Nemzetközi Animációs Fesztiválra 103 országból több mint 15 ezer akkreditált vendég érkezett - közölték a szervezők.

A fesztivál vezetősége a csütörtöki támadást követően közleményben fejezte ki a történetek miatti megdöbbenését, és együttérzését a késelés áldozatainak hozzátartozóval. A csütörtök reggeli támadásban négy kisgyerek és két felnőtt sérült meg, már mindegyikük túl van az életveszélyen.

Tekintettel a támadás "elszigetelt jellegére", a vezetőség úgy döntött, hogy az animációs filmek legjelentősebb világtalálkozóját a tervezettnek megfelelően megtartják "a mindig is képviselt értékek nevében, amelyek az osztozás, a szolidaritás és a testvériség" - írták a június 17-ig tartó seregszemle szervezői.

Az első nagy szabadtéri vetítést az Annecy-tó mentén húzódó parkban - ahol a támadás történt - azonban elhalasztották hétfő estére "az áldozatok és a hozzátartozók iránti támogatás jeleként". A tavalyi fődíjas A kis Nicolas - Eljött a boldogság ideje! című francia-luxemburgi családi animációs film szabadtéri vetítését eredetileg vasárnap estére tervezték.

A június 11. és 17. között megrendezendő nagyszabású animációs eseményre 112 országból 3370 nevezés érkezett. Ezek közül rekordszámú, 11 egészestés alkotás versenyezhet az Annecy Kristály elnevezésű fődíjért, köztük Gauder Áron Kojot négy lelke című filmje, amely a hazai mozikban jelenleg is látható. A rendező 2005-ben Annecyben már elnyerte a fesztivál fődíját, akkor a Novák Erikkel közös Nyócker! című vígjátékért.

A fennállásának századik évfordulóját ünneplő Walt Disney Animation Studios a fesztiválon mutatja be - versenyen kívül - Kívánság című, legújabb filmjének első képkockáit. A év végén moziba kerülő alkotás arra a kérdésre keresi a választ: hogyan keletkezett a Disney-figurák kívánságait teljesítő hullócsillag. A Disney egyik neves rendezője, Eric Goldberg (Aladdin, Pocahontas) mesterkurzust tart Annecyben, míg a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott legújabb Pixar-produkció, az Elemi című amerikai animációs film a fő versenyben indul.

A fesztivál idei díszvendége Mexikó. A észak-amerikai országot többi között Guillermo del Toro képviseli, aki Pinokkió című alkotásával márciusban elnyerte a legjobb animációs filmnek járó Oscar-díjat. Nagy várakozás előzi meg a Tini Nindzsa Teknőcök: Mutáns káosz című film munkaverziójának vetítését is, valamint A Gyűrűk Ura: a Rohirrim háborúja munkaverziójának bemutatását, amelyet Kamijama Kendzsi legendás japán rendező jegyez. A Tolkien-regénysorozat 2024-ben moziba kerülő újabb része a Peter Jackson által készített trilógia története előtt 250 évvel játszódik.

Annecyben tartják a világpremierjét a Ruby Gillman, tinikráken című filmnek, amelyet június 29-től vetítenek a magyar mozikban, valamint a Noelle Stevenson nagysikerű Nimona című képregény-könyvéből azonos címmel készült animációs tudományos kalandvígjátéknak, amely június 30-tól érhető el az egyik streamingszolgáltató kínálatában.

Magyarországot a Kojot négy lelke mellett a Contrechamp elnevezésű versenyben a Kecskemétfilm gyártásában készült, Arany János elbeszélő költeményét feldolgozó Toldi mozifilm képviseli, Jankovics Marcell utolsó alkotása, amelynek társrendezője Csákovics Lajos, producere Mikulás Ferenc volt. Ugyanebben a szekcióban versenyez a Műanyag égbolt című, magyar-szlovák koprodukcióban készült animációs sci-fi, Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta rendezésében, valamint a Tomi, Polli és a Ház Szelleme című cseh-szlovák-magyar koprodukció, amelynek rendezője Filip Posivac cseh rendező. A bábanimáció vezető animátora Papp Károly Kása, hangmestere Lukács Péter Benjamin, zeneszerzője Balázs Ádám volt.

A 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a rövidfilmek versenyében Arany Pálmát nyert 27 című kisfilm, Buda Flóra Anna rendezése Annecyben is a rövidfilmes versenyben indul, míg a vizsgafilmek versenyébe kapott meghívást Mira Kristóf Zénónak a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen készült alkotása, a Fox Tossing, és látható lesz Tóth Luca Superbia című, 2016-ban Cannes-ban bemutatott rövidfilmje is.

(MTI)