Két autószállító tréleres jármű ütközött össze az M5-ös autópályán

KÖZLEMÉNY
2024. 04. 22., 07:35
Összesen hét jármű volt részese annak a balesetnek, amiben két autószállító trélert vontató kocsi ütközött össze az M5-ös autópályán, Kistelek határában.
Fotó: Donka Ferenc
A galéria 37 képet tartalmaz

Helyszíni információk szerint a járművek összesen öt autót szállítottak, és az egyik fel is borult. Információnk szerint egy szerb jármű közlekedett Kiskunfélegyháza felől, ami a vontatott tréleren kettő autó szállított. Ez összeütközött a mögötte érkező bolgár, ugyancsak tréleres kocsival, amin három autó volt. Az ütközéstől a szerb Mercedes a belső szalagkorlátnak csapódott és a forgalommal szemben fordulva állt meg. A vontatott tréleren lévő két kocsi fejtetőre borult a sztrádán és elzárta az utat. A bolgár tréleres kocsi pedig az ütközéstől irányíthatatlanná vált, és sodródva szemben állt meg a forgalommal, ahol vontatmánya bebicskázott. Ettől a rajta szállított három autó egybecsúszott és összeszorult.

Úgy tudjuk, hogy  két mentőautó is érkezett, egy szerb férfit szállítottak kórházba. 

A helyszínre két vármegye tűzoltóit is riasztották, így a szegedi, a kisteleki, a kiskunhalasi és a kiskunmajsai egységek vonultak, akik daru segítségével először a felborult autókon lévő trélert emelték le, majd az alatta lévő két felborult autót kézi erővel állították kerekeire és a leállósávba tolták. Utána a bolgár kocsi trélerén lévő összeszorult autókat is daru segítségével húzták szét, és azt is azt leállósávba vitték, így megszüntetve a forgalmi akadályt. A baleset miatt több órára teljesen lezárták az M5-ös autópálya Szeged felé vezető ezen szakaszát, emiatt hatalmas kocsisor torlódott fel.