Két halálos tűzeset is volt csütörtök délelőtt

2023. 12. 21., 19:50
Ebben az időszakban nagyon megszaporodtak a tűzesetek, amelyről a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság is tájékoztat. Közleményükben hangsúlyozzák, a hasonló esetek elkerülése érdekében tanácsos füstérzékelőt beszerezni, ami a tűz keletkezésének elején jelez, amikor még van idő cselekedni.

Csütörtök délelőtt háromnegyed tizenegy körül érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint egy holttestet és egy korábbi tűz nyomait találták meg a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaroffon. Az Ady Endre úton lévő száztíz négyzetméteres családi ház tizenkét négyzetméteres konyhájában egy heverő égett korábban teljes terjedelmében. A három négyzetméteres tűzben megolvadtak a konyhabútorok, az ott lévő tévé és mikrohullámú sütő. A tűz miatt keletkező füst egy idős férfi életét követelte. Tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség.

Nem sokkal később, fél tizenkettő körül egy keszthelyi tűzesetről érkezett bejelentés. A Cserszeg utcában gyulladt ki egy egyszintes, hetvenkét négyzetméteres családi ház. Három járművel vonultak ki a tűzoltók, akik néhány perc alatt a helyszínen voltak. A ház tizenkét négyzetméteres nappalijában bútorok és ruhák égtek három négyzetméteren. A tűzoltók oltás közben egy idős férfi holttestét találták meg. A ház konyhájából egy gázpalackot is kihoztak, megelőzve ezzel, hogy felrobbanjon. A beavatkozás húsz percet vett igénybe.

Mindkét tűz kapcsán tűzvizsgálati eljárás indul.

Leggyakrabban egyedül élő idős emberek válnak lakástüzek áldozatává, mert mire észlelik a tüzet, már füsttel telítődik a helyiség és füstmérgezést szenvednek. A hasonló esetek elkerülése érdekében tanácsos füstérzékelőt beszerezni, ami a tűz keletkezésének elején jelez, amikor még van idő cselekedni.

Forrás: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság