Két kapitányság, két bűntett

KÖZLEMÉNY
2024. 03. 25., 08:53
Izsákon éppen feljelentést tett egy gépjárműlopás sértettje, amikor a kocsiját a rendőrök Szabadszálláson már meg is találták. Az autót egy vezetéstől eltiltott férfi vitte el Fülöpszállásról.

Egy kétségbeesett autótulajdonos tett bejelentést 2024. március 21-én kora délután a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányságon, mert valaki nekiment az autójának, amivel Szabadszálláson, a Nap utcában parkolt le. Az ismeretlen elhagyta a helyszínt, de egy helyi polgárőr szemtanúja volt a történteknek, és követte a felelősség alól kibújni szándékozó sofőrt. A férfi ugyan egy időre eltűnt keresői elől, de a helyi rendőrök a térfigyelő kamerák segítségével – a polgárőrtől kapott információk alapján – megtalálták és elfogták.

Az intézkedés során kiderült, hogy a 35 éves zagyvarékasi lakos nem véletlenül próbált meg kereket oldani: a járművezetéstől jogerősen eltiltották a közelmúltban. A férfit előállították, és a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztályának munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki.

Azonban ezzel nem ért véget a bűnlajstroma: a karambolozó gépjármű adatainak egyeztetésekor a vármegyei tevékenység-irányítási központ azzal lepte meg az intézkedő egyenruhásokat, hogy az autót Fülöpszállásról kötötték el, és a tulajdonosa éppen feljelentést tesz a legközelebbi, alig 12 km-re lévő Izsáki Rendőrőrsön. A gépjárműlopás miatt a Kiskőrösi Rendőrkapitányság indított nyomozást a jelenleg szabadlábon védekező bűnelkövető ellen.

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság