Krausz Ferenc fizikai Nobel-díjat kapott

KÖZLEMÉNY
2023. 10. 03., 12:55
Krausz Ferenc, Pierre Agostini és Anne L'Huillier kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése szerint.

Az indoklás szerint a tudósok az elismerést az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereikért kapják.

A kitüntetettek 11 millió svéd koronán (368 millió forintnyi összegen) osztoznak. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.

Krausz Ferenc móri születésű (1962) magyar fizikus, 1985-ben párhuzamosan szerzett villamosmérnöki oklevelet a Műegyetemen és fizikusi diplomát az ELTE TTK-n. Kutatómunkáját a BME Fizikai Intézetében kezdte Bakos József irányítása alatt a lézerfizika területén – írja róla a mta.hu.

Doktori fokozatát már a Bécsi Műszaki Egyetemen szerezte 1991-ben, ahol később docensként majd professzorként is dolgozott. 2003-ban a németországi Garchingban található Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatójává nevezték ki, emellett 2004 óta a müncheni Lajos–Miksa Egyetem (Ludwig-Maximilians-Universität) Kísérleti Fizika Tanszékének vezetője.

Már az 1990-es évek elején érdeklődésének középpontjába került a térben és időben egyre kisebb méretek vizsgálata ultrarövid időtartamú fényimpulzusok felhasználásával. Ezt az akkoriban robbanásszerű fejlődésnek induló femtoszekundumos lézertechnológia tette lehetővé, amelynek tökéletesítésében Krausz Ferenc is úttörő szerepet vállalt az SZFKI (a mai Wigner FK) lézerfizikus kutatóival szoros együttműködésben.
A kutatómunka eredményeként a világon az első attoszekundumos fényimpulzusokat Krausz Ferenc csoportja állította elő és mérte meg a 2000-es évek elején.

Ezzel Krausz Ferenc először végezhetett valós idejű megfigyeléseket az elektronok mozgásáról atomi léptékben. Azóta az általa kidolgozott technikát felhasználták számos atom- és molekulafizikai folyamat, például a fotoionizáció időfüggésének vizsgálatában. Krausz Ferenc úttörő kísérleti munkásságának eredményeit világszerte több kutatóintézetben hasznosítják, többek között a szegedi ELI-ALPS Kutatóintézetben is.

Kiemelt kép: Krausz Ferenc, magyar fizikus (Fotó: MTI/Kovács Attila)