KTE kosár: győzelemmel zártuk a szezont

2024. 05. 18., 23:18
A Paks ellen hazai pályán is győzni tudott a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, így két sikerrel a hajrában zárták a 2023-24-es évadot.

Kucsora pontjaival vette magához a kezdeményezést a Paks, majd Eilingsfeld is betalált, 0-7. Az első kecskeméti kosarat Sinik jegyezte, hozzá csatlakozott Dramicanin, 4-9. Nem találta a ritmust a KTE, Ivkovic Stojan pedig időt kért 4-13-nál, hogy felrázza tanítványait. Két gyors kettessel zárkóztak a hazaiak, 8-13. Lendületben maradt a hírös városi alakulat, és Bogues és Karahodzsics révén egy pontra tudták faragni hátrányukat az első negyed végére, 22-23. 


A folytatásban a fordítás is megvolt Tóth Barna remek hármasával, 25-23. Dramicanin is pontosan célzott távolról, majd aztán Kucsera is bátran vállalkozott, 31-23-nál már az ASE stábja kérte ki idejét. Wittmann tempóját egy Kovács tripla követte, 33-26. Ivkovic Milán ziccerből, majd kintről is eredményes volt, 38-26. Eilingsfeld jó formában volt, 38-33.  Felváltva hullottak a kosarak, Ivkovic látványos zsákolása után 44-37-nél ismét megszakította a játékot a vendég gárda vezetőedzője. A szünetre végül 44-39-cel mehettek a felek. 


Élesebben kezdett a Kecskemét a félidőt követően, és Bogues és Sinik révén 48-39-re megléptek. Éledeztek a paksiak, és gyors két kosárral reagáltak, amelyre Körmendi adott választ távolról, 51-43. Ritmust fogott az ASE, egy pontra csökkentették hátrányukat a 25. percre, sőt Kucsora kettesével a vezetést is átvették, 51-52. Wittmann triplája jókor érkezett, 54-52. Nem tudott egyik gárda sem komolyabb előnyét kiépíteni, Bogues büntetője után ismét egál volt, 57-57. Az etap végén a házigazda volt pontosabb, így 61-59-cel jöhetett az utolsó tíz perc. 


Eilingsfeld kettesére Sinik triplával válaszolt, 64-61. Körmendi büntetőből, Ivkovic bátor egyéni megoldásokkal növelte a differenciát, 69-62. Eilingsfeld és Kovács révén tudta tartani a lépést az ASE, míg a KTE-nél Bogues és Wittmann tripláinak tapsolhattak a szurkolók, 75-68. Bogues tempója után már csak három perc volt vissza, és őrizte előnyét a hazai csapat, 79-73. Két gyors támadással jelentkezett a Paks, 79-77. Bogues volt erőszakos és eredményes. 81-77 állt a táblán, mikor időt kért Krasovec 46 szekundummal a vége előtt. Kucsora kettő plusz egyes akcióval vétette észre magát, 81-80. Siniknek ütöttek oda, de nem tudta értékesíteni a büntetőket. Kimaradt a paksi dobás, míg a túloldalon Ivkovic büntetője kialakította a végeredményt, 82-80.

Ivkovic Stojan szakmai igazgató: Köszönöm mindenkinek a közös munkát. Furcsa szituáció volt az öltözőben, mert valakitől búcsúzni is kellett. Kucsera Dániel Sopronban folytatja, gratulálok neki. Sokat kaptunk tőle, ő is tőlünk, sok sikert kívánok neki. Ami a meccset illeti, amolyan gálameccs volt. A fiatalok mindkét oldalon bizonyíthattak, nálunk kicsit többet játszottak a külföldiek. A szerdai meccs után csaptunk egy kemény alapozást, ez meglátszott a mai teljesítményen picit. Úgy gondolom, mindkét csapat megtett mindent, hogy a közönséget kiszolgálja. Gratulálok a Paksnak is a bennmaradáshoz, és sok sikert nekik jövőre. Nálunk a következő két hétben fog kiderülni, hogy milyen irányba megyünk.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Atomerőmű SE 82-80 (22-23, 22-16, 17-20, 21-21)
Tippmix Férfi NBI A-csoport playout, 10. forduló 
2024. május 18., szombat 18:00 @ Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők: Cziffra Csaba, Pozsonyi László, dr. Popgyákunik Balázs
MKOSZ ellenőr: Mocsai László


Kecskemét: Sinik 9/3, Tóth B. 3/3, Ivkovics 12/3, Körmendi 4, Karahodzsics 6. Csere: Dramicanin 11/3, Wittmann 10/6, Kucsera 5/3, Bogues 22/3.

Atomerőmű: Kovács Ák. 22/3, Kucsora 28/6, Sövegjártó 5/3, Kékesi 3/3, Eilinsgfeld 17. Csere: Arnold 2, Heimann -, Pajor 3/3.

https://netcasting4.webpont.com/?hun_plo_71872

Szerző: Komáromy András