Lázár János: márciustól változik a tarifarendszer az állami közlekedésben

2024. 01. 09., 12:49
Március elsejétől változik a tarifarendszer az állami közlekedésben, a vármegyebérleten és az országbérleten kívül minden más eddig használt bérletet megszüntetnek - jelentette be az építési és közlekedési miniszter kedden Debrecenben sajtótájékoztatón. Lázár János hozzátette, új napi kedvezményes jegyet is bevezetnek: a vármegye24 napijegy 999 forintba, a Magyarország24 napijegy 4999 forintba fog kerülni, és korlátlanul felhasználható a MÁV és a Volán összes járatán.
Debrecen, 2024. január 9. Lázár János építési és közlekedési miniszter az állami támogatású közösségi közlekedés tarifarendszerének váltásáról tartott sajtótájékoztatón Debrecenben 2024. január 9-én. Idén március elsejétõl változik a tarifarendszer az állami közlekedésben, a vármegyebérleten és az országbérleten kívül minden más eddig használt bérletet megszüntetnek; új napi kedvezményes jegyet is bevezetnek. MTI/Vajda János

Jelezte azt is, hogy az eddigi 65-féle kedvezményből 22 marad meg március 1-jétől, és valamennyi 50 százalékos kedvezményes utazásra jogosít majd.

A 65 év felettiek ingyenes utazási kedvezményét kiterjesztik a 14 év alattiakra is, a 14-25 év közöttiek, ha nem vesznek bérletet, 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak csakúgy, mint a közszolgálatban - oktatásban, egészségügyben - dolgozók, amennyiben regisztrálnak a kedvezmény igénybevételére - ismertette a részleteket Lázár János.

Jelezte azt is, hogy a 65 év alatti életkorú nyugdíjasok kedvezményesen vásárolhatnak vármegye-, illetve országbérletet, az eddig 90 százalékos kedvezménnyel utazóknak - fogyatékosok, tartós betegek és a nagycsaládosok - szintén ingyenes lesz a közlekedés a MÁV és a Volán járatain az országban.

A miniszter Budapestre kitérve azt mondta, "elbambulták" a főpolgármesteri hivatalban a decemberben lejárt szerződés megújítását, a fővárosnak fizetési kötelezettsége van, a közlekedésben sincs "ingyen ebéd", a HÉV, a MÁV, a Volán közszolgáltatás, az utazásért valakinek fizetnie kell.

Lázár János szerint a kormány és a tárca is megállapodásra törekszik, ezért újabb ajánlatot tett a fővárosnak. Terveik szerint a Budapest bérlettel lehet majd utazni a Volán- és MÁV-járatokon, amennyiben a vármegye- és az országbérleteket az összes BKK-járaton elfogadják.

Az építési és közlekedési miniszter a Papp László (Fidesz-KDNP) debreceni polgármesterrel a helyi DKV Közlekedési Zrt. telephelyén tartott tájékoztatón kitért a térség közlekedési fejlesztésére is.

Jelezte: a korábban elfogadott 159 milliárd forint fejlesztési forráson túl további 195 milliárd folyósításáról döntött a kormány, amely együttesen 700-750 milliárd forintos beruházás megvalósulását jelenti a térségben. Ezek életminőséget és megközelíthetőséget javító fejlesztések, s alkalmassá teszik Debrecen infrastruktúráját arra, hogy kiszolgálja a betelepülő nagy cégeket, s a jelenlegi 200 ezres lakosság 250 ezerre nőjön.

Hozzátette: ezen túlmenően 250 milliárd forintos beruházást tervez a Debreceni Egyetem, és olyan további fejlesztéseket is, mint a 47-es főút négysávosítása Debrecen és Békéscsaba között, az M4-es autópálya tovább építése Berettyóújfaluig, a 4-es számú főút négysávosítása, vagy a Nyíregyháza-Debrecen közötti gyorsvasút kialakítása.

Lázár János szerint öt éven belül érdemben változik meg a közlekedési infrastruktúra a térségben, ami jelentősen hozzájárul, hogy a Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen háromszög a Közép-Kárpát-medence központja legyen.

Papp László polgármester a sajtótájékoztatón bejelentette: április elsejétől valamennyi 14 év alatti debreceni nevelési-oktatási intézményben tanuló gyerek, illetve diák ingyenesen használhatja a városi közösségi közlekedést, ingyen utazhat valamennyi villamos-, troli- és autóbuszjáraton.

A városvezető arról is beszámolt, hogy 2014-15 óta 4800 milliárd forint működő tőke érkezett Debrecenbe, 2030-ra a cívisváros állítja elő a magyar nemzeti össztermék, a GDP 4,5 százalékát.

Papp László hozzátette: a városban 18 ezer új munkahely jött, illetve jön létre, amiből 6750-et már betöltöttek.

(MTI)