Magyar Nemzet: "A Pressman-árváknak számolniuk kell a jogi következményekkel"
– A szellemi honvédőink felháborodásuknak adtak hangot, hogy David Pressman távozó amerikai nagykövet miként tehette meg, hogy egyoldalúan, teljesen megalapozatlanul és szubjektív szempontok szerint osztott szét több mint 170 millió forintnak megfelelő összeget a balliberális médiumoknak – fogalmazott ifj. Lomnici Zoltán, a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF– CÖKA) szóvivője a szervezet sajtótájékoztatóján. Mint mondta, fordított esetben, ha a jobboldali sajtóorgánumoknak juttatnának pénzeket, abból a hazai és a nemzetközi baloldal botrányt csinálna.
– tette hozzá.
A szóvivő közölte, hogy David Pressman az írott és íratlan szabályokat is megszegte azzal, hogy a hazai ellenzéki médiumokat pénzelte. Szerinte nem lehet elfogadni, hogy kettős mérce uralkodik a pénzosztásnál.
– szögezte le ifj. Lomnici.
Kiemelte, hogy ezt vagy elfogadja a baloldali közvélemény, vagy kénytelenek számolni a jogi következményekkel, majd elmondta, hogy a jogszabály egyértelmű. Máshol pedig nem látnak példát arra, hogy az amerikai nagykövet forrásokat hagyna a balliberális sajtónál.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy az RTL híradója konzekvensen Magyar Pétert kérdezi meg a kormányzat lépéseit kritizáló anyagaiban, amelyeknél általában szakértőket szoktak megkeresni.
– rögzítette ifj. Lomnici.
Megemlítette, hogy az RTL nincs nemzeti tulajdonban, továbbá felmerül, hogy milyen szakmai szempontok alapján tartják alkalmas szakértőnek Magyar Pétert. Jelezte, hogy a jövőben a CÖF–CÖKA portfólióját bővítve az NGO-k után a média szereplőire is kiterjesztik a szuverenitásvédelmi vizsgálataikat.
– tette hozzá a szóvivő, majd kilátásba helyezte azt is, hogy a kevés jobboldali nézőt az RTL híradó bojkottjára szólítják fel.
Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Európai Uniós Civil Együttműködési Tanács (EuCET) alapítvány nevét Patrióta Európai Uniós Civil Együttműködési Tanácsra változtatták. Hozzátette: a céljuk, hogy közvetítsék az uniós állampolgárok álláspontját, és az európai gazdaságot, valamint társadalmat érintő intézkedések elemzése. Első intézkedésként említette, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak az Európai Beruházási Banktól tervezett 85 milliárd forintos hitelfelvételét vizsgálják. Kiemelte, hogy vizsgálni akarják a hitel fontosságát, a pályáztatást, valamint a tervezést, a transzparenciát biztosítani akarják a budapestieknek.
– fogalmazott Csizmadia László, majd leszögezte, hogy pártérdekű kifizetéseket és a hitelből történő finanszírozásokat abba kell hagyni. Felszólította Karácsony Gergelyt arra is, hogy ne akadályozza a Rákosrendezőről szóló szerződés létrejöttét, hanem támogassa a terület megújulását. Kitért arra is, hogy közérdekű adatigénylést nyújtanak a Jávor Benedek által vezetett brüsszeli iroda működésével kapcsolatban. Arra kíváncsi a CÖF, hogy kik és milyen költségvetési tervet határoztak meg az irodának 2023-ra és 2024-re.