Magyar Péter: a kormány minden korábbinál gyorsabban, bátrabban, tisztességesebben igyekszik dolgozni a magyarokért

KÖZLEMÉNY
2026. 10. 12., 17:02
Az április 12-i országgyűlési választás arra kötelezi a kormányt, hogy minden korábbinál gyorsabban, bátrabban, tisztességesebben dolgozzon a magyar emberekért - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.

Magyar Péter emlékeztetett arra, hogy fél éve volt a választás. Azt mondta, a magyar emberek április 12-én felszabaduló elementáris és felemelő szabadságszeretete, öröme, eufóriája, várakozása mindannyiukat arra kötelezi, hogy minden korábbi kormánynál gyorsabban, bátrabban, tisztességesebben dolgozzon értük. A legmélyebb alázattal próbálunk ennek megfelelni - tette hozzá.

A kormányfő elmondta, tudják, hogy hat hónap nem mérhető össze 16 évvel, hogy a romeltakarítás mellett építeni is kell, és hogy az Orbán-kormány által "tudatosan, gonoszan" létrehozott társadalmi igazságtalanságok orvoslása nem várhat.

Megköszönte az aktivitást, amellyel a magyar emberek követik a közéletet. Szerinte az az egyik legfontosabb lépés az ország gyógyulása felé, hogy a döntéseik nem utasítások, fenyegetések, hanem akár kritikát, értelmes vitát nyitó lépések Magyarország érdekében. A kormány és Magyarország számára ez a figyelem erő, mert azt mutatja meg, hogy ezt az országot többé nem lehet átverni, megkárosítani, megalázni - hangoztatta.

Értékelése szerint április 12-én nemcsak pártot, vezetőt, rendszert, de reményt, kiutat és jövőt is választottak az emberek.

Magyar Péter azt mondta, ami április 12-én történt, több volt mint a Tisza győzelme, az Orbán-rendszer bukása, több volt mint rendszerváltás.

Az Országgyűlés plenáris ülése
Budapest, 2026. október 12. Magyar Péter miniszterelnök napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2026. október 12-én. MTI/Purger Tamás
Április 12-ig volt egy "paranoiába, összeesküvéselméletekbe, kognitív disszonanciába zárkózó kis csoport" Magyarországon, a ner-bárók, földesurak, janicsárok és kiszolgálóik szűk csoportja, akik tényleg elhitték, elég lesz a magyar emberek fenyegetése, az állami közpénzmilliárdok kampányra költése, a permanens hazudozás, a gyűlöletkeltő óriásplakátok, a számok elhazudása, a gyengébbek eltiprása, a szegények kisemmizése, a csókosok gazdagodása ahhoz, hogy folytathassák Magyarország tönkretételét

- értékelt.

Hozzátette, a magyar emberek ugyanakkor bátrak és bölcsek, nem lehet őket megfélemlíteni, és tudták, hogy "a bukott miniszterelnök és csatlósai falnak vezették és kirabolták Magyarországot", mert ők viselték a terhét.

"Április 12-én nem a Tisza győzött, hanem a hazánk" - összegzett.

Magyar Péter szégyennek nevezte, hogy akik az ország kifosztásáért felelősek, most aggódnak a kata, a vagyonadó és a közmédia szabadsága miatt.

Közölte: az Orbán-rendszer 16 évének igazságtalan logikája az volt, hogy sokan fizettek azért, hogy kevesek meggazdagodhassanak. Ezt a rendszert a magyarok április 12-én elutasították, és a Tisza arra kapott felhatalmazást, hogy gyökeresen változtasson a korábbiakon, a kevesek gazdagodását váltsa fel a sokak gyarapodása - fogalmazott.

Hangsúlyozta: a kormány célja, hogy a 2027-es büdzsé az igazságosság és a fejlődés költségvetése legyen; azon dolgoznak, hogy mindenkinek legyen esélye a boldogulásra.

Az Országgyűlés plenáris ülése
Budapest, 2026. október 12. Magyar Péter miniszterelnök napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2026. október 12-én. MTI/Purger Tamás
A kormányfő kiemelte: ezzel a költségvetéssel végre azoknak is esélyük lesz felemelkedésre, akiket a korábbi hatalom magukra hagyott. Olyan költségvetésen dolgoznak, amely nem feledkezik meg az egészségügyi szakdolgozókról, a szociális, gyermekvédelmi területen helytállókról, a rendvédelemről, az oktatást segítő munkatársakról és a közgyűjteményekben dolgozókról. Segítséget nyújtanak az elszegényedő nyugdíjasoknak, a nehéz helyzetben lévő családoknak, a kisvállalkozóknak és a fiataloknak is

- mondta.

Hangsúlyozta: nem szeretnének osztogatni, nekik nincsenek kedvenc társadalmi csoportjaik, "kegyeltjeink". Fegyelmezett, stabil és fenntartható költségvetésen dolgoznak, mert az Orbán-kormány majdnem gazdasági és pénzügyi csődbe sodorta az országot - jelentette ki Magyar Péter.

Kifejtette: kormánya felelősen bánik a közpénzzel, az állam működésén spórol, kiválasztott nagyvállalkozók helyett a magyar kis- és középvállalkozások megerősítésére fordítja az ország erőforrásait.

Elmondta:

a kormánynak újra kell indítania a gazdaságot, mert az Orbán-kormány "tetszhalott" állapotba juttatta. Ezért elindítják a Wekerle Sándor Lakásépítési Programot, vízmegtartási és vasútfejlesztési programot indítanak.
Az Országgyűlés plenáris ülése
Budapest, 2026. október 12. Magyar Péter miniszterelnök napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2026. október 12-én. Mögötte Forsthoffer Ágnes, az Országgűlés elnöke. MTI/Purger Tamás

Hangsúlyozta: olyan Magyarországot építenek, ahol a közös munka eredményéből mindenkinek jut, ahol van gazdasági növekedés, amelyből a magyar családok, munkavállalók, vállalkozások részesednek, ahol a közpénz valóban a köz javát szolgálja, ahol az állam a sokak boldogulásáért dolgozik, és ahol a kormány a hatalmát arra használja, hogy minden magyar életét megkísérli jobbá tenni.

A rendszerváltás nem ért véget a választások éjszakáján: amíg az állami intézményekben olyan vezetők ülnek, akik a magyar emberek helyett a bukott hatalmat szolgálják, és amíg a közpénzek ellenőrzésére létrehozott szervezetek vezetői mindent csinálnak, csak a közpénzt nem védik, addig dolguk van, és ezt a munkát el fogják végezni - hangoztatta Magyar Péter.

Ismét felszólította az Állami Számvevőszék és a Gazdasági Versenyhivatal elnökét a hivatalukból történő távozásra. Úgy fogalmazott: a felszólított állami vezetők közül néhányan meghallották és távoztak, néhányan nem akarták meghallani, de közben távoztak és vannak, akik még mindig nem akarják meghallani és megérteni a magyarok milliói által küldött üzenetet. Azt javasolta, ne várják meg a "dicstelen véget".

A kormányfő azzal vádolta a Fidesz és a KDNP képviselőit, hogy a magyar emberektől ellopott pénzből finanszírozták a kampányukat. Az itt ülő, "még szabadlábon lévő" Fidesz- és KDNP-frakció fele illegitim, mert tiltott kampányfinanszírozással szerezte a helyét - értékelt.

Kijelentette: nincs vitájuk a Fidesz szavazóival, és a felelősségének tartja, hogy őket is képviselje Magyarország miniszterelnökeként.


Borítókép: Budapest, 2026. október 12. Magyar Péter miniszterelnök napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2026. október 12-én. Mögötte Forsthoffer Ágnes, az Országgűlés elnöke. MTI/Purger Tamás

forrás:mti