Nagyszabású programokkal indult a Magyarok Országos Gyűlése Ópusztaszeren

2026. 07. 04., 16:45
Pénteken ünnepélyes megnyitóval elindult a Magyarok Országos Gyűlése az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A háromnapos rendezvény július 5-ig több mint 280 programmal várja az érdeklődőket.

Pénteken 13 órakor, a Drábik János Színpadon tartott ünnepélyes megnyitóval hivatalosan is kezdetét vette a Magyarok Országos Gyűlése Ópusztaszeren. A XII. alkalommal megrendezett találkozó július 3. és 5. között előadásokkal, koncertekkel, közösségi programokkal és családi eseményekkel várja a látogatókat.

A megnyitón Vukics Ferenc, a MOGY-ot működtető Nemzetvédelmi Szabadegyetem Alapítvány alapítója a közösség erejéről, az összetartásról és a magyarság jövőjéért vállalt felelősségről beszélt. Mint fogalmazott, a rendezvény egyik fontos üzenete, hogy évről évre találkozzanak, erősödjenek, és közösen dolgozzanak a szabad magyar ember jövőjéért.

Németh Henrik főszervező külön köszönetet mondott az önkénteseknek, akiknek munkája nélkül a rendezvény nem valósulhatna meg. Kiemelte: a MOGY az ország egyik legnagyobb közösségi összefogása, amely mögött rengeteg munka, adomány és szervezés áll.

Kertész Péter, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatója arra biztatta a látogatókat, hogy a három nap alatt ne csak a programokon vegyenek részt, hanem fedezzék fel az emlékpark kiállításait is.

A XII. Magyarok Országos Gyűlése idén 40 helyszínen, több mint 280 programmal várja az érdeklődőket vasárnap estig Ópusztaszeren.